DK: a debreceniek "nem kérnek a kínai akkumulátorgyárból"

A debreceniek "nem kérnek a kínai akkumulátorgyárból" - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) helyi országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón, ahol pártja álláspontját ismertette az előző napi, a CATL akkumulátorgyár építéséről tartott katasztrófavédelmi közmeghallgatáson, illetve önkormányzati lakossági fórumon elhangzottakkal kapcsolatban.Varga Zoltán azt mondta, a mintegy 800-1000 résztvevővel megtartott fórumon egyértelműen kiderült, hogy a helybeliek "nem akarnak a környezetükre, gyermekeik, unokáik jövőjére, az egészségükre veszélyes gyárat" a városukban. "Nem kérnek a zajból, a robbanásveszélyes üzemből, az irdatlan forgalomból, a fullasztó levegőből, a debreceni ingatlanok, lakások horribilis értékvesztéséből, a gyár óriási karbonlábnyomából" - összegezte a meghallgatás általa levont következtetéseit az ellenzéki politikus.
    

Varga Zoltán szerint "a közmeghallgatás volt az a pillanat, amikor a Fidesz szervilis pártkatonáinak is dönteni kellett: tisztesség, vagy gazemberség. A debreceni polgárok jogos igénye, a tiszta levegő, iható víz, zöld környezet, élhető város, egészséges jövő, vagy Orbán őrült világa". Hozzátette: a közmeghallgatáson kiderült, hogy a beruházás támogatásával a "Fidesz hallgatag helyi katonái (...) elárulták, cserbenhagyták Debrecent, így nemcsak politikailag, de emberileg is megbuktak".
    

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és a hétfő esti fórumon jelenlevő katasztrófavédelmi, környezetvédelmi, vízügyi és biztonsági szakértők egyértelművé tették: a tervezett beruházás minden tekintetben megfelel a hatósági előírásoknak, "a CATL debreceni beruházása nem jelent sem egyéni, sem társadalmi kockázatot".
    

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal is tart majd közmeghallgatást január 20-án a leendő gyár környezethasználati engedélyezési eljárása keretében.  Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára tavaly augusztus 12-én jelentette be, hogy Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com