DK: a fideszes oligarchák járhatnak jól a lakásépítés áfájának csökkentésével

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a fideszes oligarchák járhatnak jól a lakásépítés áfájának csökkentésével.dkA DK szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - amelyet Gréczy Zsolt szóvivő jegyez -, akik ma Magyarországon szociálisan rászorulónak minősülnek, nem hogy 300 négyzetméteres házat vagy 150 négyzetméteres lakást, "hanem lassan már kenyeret sem tudnak venni".

Felidézik: az Országgyűlés a héten elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 27-ről 5 százalékra csökkentené az új lakások és házak építése után fizetendő áfát. A DK szerint a törvényben számos olyan kiskapu van, amellyel milliós nagyságrendű pénzeket tehetnek zsebre az építőipari cégek a kormány által "szociális alapon", elvileg családoknak adott kedvezményből.

A közlemény szerint a Fidesz már most is milliárdos oligarchái tevékenységei között kiemelt helyen szerepel a lakóépületek építése, ilyen cégek a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft, a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó PBE Építő Kft., és az "új Simicskaként" is emlegetett Garancsi István tulajdonába tartozó Market Építő Zrt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com