DK: a földpályázatok több nyertesével sem kötött szerződést az NFA

A DK közlése szerint az állami földpályázatok több nyertese sem vehette birtokba Csongrád megyében az általa elnyert területet, ugyanis a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem kötött velük szerződést arra hivatkozva, hogy a földek Natura 2000-es területen fekszenek.dkNagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján bemutatott egy levelet, amelyben a földalapkezelő arról értesítette az egyik nyertest, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nem írta alá a szerződést. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy éppen ez a miniszter döntött korábban a földek eladásáról.

A DK-nak öt-hat olyan, a szerződéstől eleső gazdáról van tudomása, aki eddig is használta a most elnyert területeket és jelenleg is 2028-ig érvényes bérleti szerződése van az egyenként két-háromszáz hektáros birtokokra, ahol mindannyian több ezer sertés takarmányát termelik meg - ismertette.

Ahhoz, hogy valaki valóban állami földhöz juthasson, nem elég, sőt nem is szükséges gazdának lenni, az ebben az ügyben érintett gazdák "viszont nem fideszesek, ezért nem kaphatták meg" a területeket - értékelt Nagy-Huszein Tibor. Álláspontját azzal indokolta: ha egy árverésre kiírt földet az állam mégsem ad el, akkor "alaposan feltételezhetjük", hogy emögött az áll, hogy nem az nyerte el a tulajdonjogot, akit "egyébként kívánatosnak tartottak volna".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com