DK: a főváros az elvonások ellenére felelős fenntartója a kulturális intézményeinek

Bár Budapest jelentős kormányzati elvonásoktól szenved, felelős fenntartója a kulturális intézményeinek, és nehéz költségvetési helyzete ellenére elképesztően színes kulturális életet tart fenn - mondta Bősz Anett (DK) humán területért felelős főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.Kifejtette, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapította, hogy Budapest nettó befizetője a központi költségvetésnek, a kormány "sarcolja" a fővárost; az ÁSZ ugyanakkor azt is megállapította, hogy a fővárosi finanszírozású színházak költségvetési helyzete stabil, miközben az állam által finanszírozottak működése instabil, a kormány kultúrpolitikája és finanszírozása miatt.
    

A főpolgármester-helyettes erre az Új Színházat hozta fel példaként, amely a többi színházhoz hasonlóan leadta ez évi üzleti tervét, de kénytelenek voltak "mínuszos tervet készíteni", amit azonban a fővárosi önkormányzat nem fogadhat el, így a színháznak új üzleti tervet kell készítenie május 31-éig. Bősz Anett szavai szerint "Orbán Viktorék egyik kedvenc színháza" sem élvez annyi bizalmat, hogy a központi költségvetésből méltóképpen finanszírozzák.
    

Budapest ugyan jelentős elvonásoktól szenved, de felelős fenntartóként jár el, valamennyi kulturális intézménye felé - emelte ki a főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy az elvonások ellenére a főváros "elképesztően színes kulturális életet tart fenn". Bősz Anett megjegyezte: a közgyűlés szerdai ülésén dönt arról, hogy 25 millió forinttal támogatja Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett drámapályázatra készült színpadi művek közül ötnek a bemutatását.
    

Megjegyezte: 2019 óta Budapest "elképesztő ellenszélben, de állta a sarat", és Dobrev Klára DK-s árnyékkormányával azon dolgoznak, hogy az egész országban megfogalmazhassák ezt az ajánlatot, amellyel - odafordulva az emberekhez - gondoskodnak az intézmények stabil működéséről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com