DK: a fővárosnak kutya kötelessége élni az elővásárlási jogával a "mini-Dubaj" ügyében

Ha a fővárosnak elővásárlási joga van a "mini-Dubaj" ügyében, akkor kutya kötelessége élni ezzel a lehetőséggel, a Demokratikus Koalíció ezt fogja képviselni Fővárosi Közgyűlésben - mondta Déri Tibor, a DK fővárosi képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.A politikus emlékeztetett: a DK álláspontja a kezdetektől fogva világos az ügyben. Amit meg lehet tenni az ellen, hogy a "mini-Dubaj" megépüljön, azt meg kell tenni. Megjegyezte: a Fidesz álláspontja ugyanakkor érthetetlen az ügyben. Érthetetlen, miért fordulnak a budapestiek ellen, miért mondanak le arról a szuverenitásról, amit oly sokszor hangoztatnak, miért árulják el a budapestieket - fogalmazott.

Hozzátette: a "mini-Dubaj-projekt" körül számos céges érdekeltség jelent meg, "Habony, Garancsi, Szalay-Bobrovniczky érdekeltségei is". Hozzátette: azt követelik, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője "tisztázza magát, árulja el, milyen kapcsolatban áll a mini-Dubaj-projekttel és milyen összefonódásaik vannak". Megjegyezte: "innen valójában érthető, miért védi ezt a projektet Szentkirályi Alexandra".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com