DK: a jegybank szerint is a kormány a felelős az inflációért

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint is az Orbán Viktor vezette kormány felelős a rekordmagas inflációért - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, országgyűlési képviselője hétfőn.Varju László a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a jegybank egy friss elemzésében azt állítja, hogy nem a háború, nem a szankciók, hanem Orbán Viktor miniszterelnök felelős az inflációért.
    

Úgy értékelt, már Matolcsy György, az MNB elnöke sem tagadja, hogy a megélhetési válságot Orbán Viktor okozta, aki mára semmit sem tud tenni ellene, elvesztette az irányítást a magyar gazdaság felett. Közölte, megint kiderült, hogy végig a DK mondott igazat a magyaroknak; a megélhetési válság oka az "orbáni infláció", ezért amíg Orbán Viktor marad, addig marad a válság is.
    

Az ellenzéki politikus szerint ha lenne még esély arra, hogy ez a kormány oldja meg a válságot, akkor biztosan nem azt lehetne látni, hogy jegybank és a kormány egymással veszekszik. Matolcsy és a Fidesz veszekedése a kormányválság biztos jele - fogalmazott. Varju László azt mondta, a Fideszben nem arról szólnak a mindennapok, hogyan hagyja az ország maga mögött a válságot, hanem hogy ki fogja elvinni a balhét. Ettől nem lesz olcsóbb sem az élelmiszer, sem a benzin, sem a rezsi, majd az árnyékkormánynak, az egyetlen kormányzóképes alternatívának kell kiutat találnia a megélhetési válságból - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com