DK: a katasztrófavédelem kezdje meg a szúnyoggyérítést Budapesten is!

A katasztrófavédelem kezdje meg a szúnyoggyérítést Budapesten is! - szólított fel Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.A XVIII. kerület polgármestere emlékeztetett: a klímavészhelyzet miatt "előrejött" a szúnyogszezon Magyarországon is, a fővárosban ez a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság feladata. Ezt a munkát azonban az utóbbi években - mint mondta - "vagy hiányosan végzik, vagy el sem végzik".
    

Hozzátette: a DK fővárosi frakciója ezért szerdán felhívással fordul az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz, hogy kezdjék el a szúnyoggyérítést Budapesten.

Jelezte: május 1-jén tömegrendezvények, családi napok lesznek a fővárosban, és "a budapestiek is megérdemlik, amit a turisztikailag kiemelt helyek", vagyis, hogy szúnyogmentes legyen a nagyrendezvények helyszíne. Felidézte, hogy tavaly két kerületből sem lehetett önkéntes véradásra jelentkezni, mert tigrisszúnyogokat észleltek.
    

Szaniszló Sándor jelezte: a kutyák szívférgessége is olyan szempont, ami miatt mielőbb el kell rendelni a szúnyoggyérítést. Szavai szerint akár már minden ötödik háziállat veszélyben lehet, ez Budapesten 40-50 ezer állatot érint. Bősz Anett, a DK által delegált, humán területért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: a szociáldemokraták és zöldek szövetsége az energiaválság és a koronavírus-járvány idején is megmutatta, miként kell szolgálni a polgárok érdekeit.


Mint mondta, a szerdai közgyűlésen, illetve az azt megelőző bizottsági üléseken több olyan ügy is napirenden volt, illetve lesz, amelyre büszkék lehetnek, és felfedezhető benne az, ahogyan a szociáldemokraták és zöldek "felfogják a haza szolgálatát", és amelynek megvalósítására vállalkoznának Dobrev Klára, a DK árnyékminiszterelnökének kormányán keresztül.
    

Példaként említette a hátrányos helyzetű diákok számára létrehozott Trambulin ösztöndíjat, amely - szavai szerint - fékezni tudja a folyamatot, hogy a társadalmi hátrány tanulási hátránnyá váljon, ehhez mentorprogramot is létrehoztak. Elmondta: a közgyűlésen döntenek a közösségi költségvetésből megvalósítandó, közös gyerek-nyugdíjas napköziről. A főpolgármester-helyettes jelezte: a programot meghosszabbítják, mert arra igény van, nemcsak a fővárosi fenntartású intézményekben, hanem a kerületi fenntartásúakban is.
    

Bősz Anett elmondta: a kulturális intézmények beszámolói is azt mutatják, hogy a kormány által teremtett, rendkívül szorult költségvetési helyzetben "igenis tudtak előre menni" és a főváros színes szociális és kulturális palettát tud működtetni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com