DK: a kormány felelőssége a jövedelmi különbségek növekedése

A Demokratikus Koalíció a kormányt bírálja a gazdagok és a szegények jövedelmi különbségének növekedésért.A DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján egy Eurostat felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy az EU-n belül Magyarországon nő a leggyorsabban a különbség a gazdagok és a szegények jövedelme között. Arató Gergely kijelentette, hogy jelenleg 1,2 millió magyarnak nincs esélye arról, hogy kitörjön a szegénységből.

    
Az Orbán-rendszerben sokkal könnyebb egy gazdagnak még gazdagabbá válnia, mint egy szegénynek eljutni a tisztességes megélhetésig - fogalmazott. Hozzátette, hogy tíz év fideszes kormányzás után az adórendszer, a fizetések, a családi támogatások és az állami rendszerek is a magasabb jövedelműeknek kedveznek.
    

Más témában kérdezték a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyében megítélt százmillió forintos kártérítésről.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A politikus azt felelte, hogy az ügyben született egy bírósági ítélet, amit egy jogállamban végre kell hajtani. "Az pedig szégyenletes, hogy ha egy miniszterelnök egy bírósági ítélet ellen uszít, az pedig különösen, hogyha ezt meglehetősen félreérthető, rasszistának tűnő szóhasználattal teszi" - fogalmazott.
    

Arató Gergely egy újabb kérdésre azt felelte, el tudja képzelni, hogy a településen lesz feszültség, de az nem most keletkezett. A feszültség oka az, hogy hosszú évekig a magyar állam támogatásával és tudtával elkülönítették a roma gyerekeket, akik rosszabb oktatást kaptak, mint nem roma társaik - érvelt. A kormánynak az lenne a dolga, hogy ne növelje a feszültséget, hanem próbáljon megoldást találni - jelentette ki. A politikus felhívta a figyelmet, hogy az állam és az önkormányzat egyenlő felelősséget visel az ügyben, ezért akár az előbbi is kifizethetné a kártérítést.
    

Arra a felvetésre, hogy a szegregációs ügy még 2004-ben, a szocialista kormányok idején kezdődött, azt válaszolta, hogy 2010 előtt az iskolafenntartás önkormányzati hatáskör volt, az államnak csak arra volt lehetősége, hogy jelezze a problémát és szakmai segítséget kínáljon. 2009-2010-től állnak rendelkezésre azok az eszközök, amelyek a jogi fellépést is lehetővé teszik a szegregációval szemben - hangsúlyozta.


Ezeket az eszközöket azért kellett megalkotni, mert gyakran tapasztalták, hogy hiába ajánlanak segítséget a szegregáció felszámolására, erre "jó pár önkormányzat nem kapható" - mondta. Arató Gergely hangsúlyozta, hogy a gyöngyöspatai szülők 2010 után jelentkeztek a panaszukkal, de az állam azóta sem oktatásirányítóként, sem pedig az oktatás fenntartójaként nem tett semmit az ügyben.
    

A sajtótájékoztatón részt vett Barkóczi Balázs, a DK szóvivője is, akit arról kérdeztek, hogy Karácsony Gergely főpolgármester korábbi ígérete ellenére a nyugdíjasok nem kapnak húszezer forint támogatást ebben a fűtési szezonban. A szóvivő azt felelte, hogy Karácsony Gergely korábban jelezte, a támogatást az önkormányzatokkal egyeztetve, koordináltan próbálja bevezetni. A kerületekkel történő egyeztetés után a következő fűtési szezonban oda fogják adni a nyugdíjasoknak a megígért húszezer forintot - tette hozzá.
    

Újabb kérdésre azt felelte, hogy a DK elnöksége még ebben a hónapban dönt arról, hogy ki foglalja el a parlamentben a mandátumáról lemondott Gréczy Zsolt helyét. Annyit árult el, hogy több lehetséges jelöltből választanak, de azt határozottan állította, hogy nem Kálmán Olga volt főpolgármester-jelölt lesz az új képviselőjük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com