DK: a kormány luxusnyugdíjjal venne szavazatot ukrán állampolgároktól

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány magyarul nem beszélő ukrán állampolgároknak ad luxusnyugdíjat, hogy szavazataikkal hatalomban tartsa a Fideszt.Varju László, az ellenzéki párt alelnöke, országgyűlési képviselő szombaton, budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: korábban azzal a kérdéssel fordultak a kabinethez, hogy milyen céllal fordítottak 210 millió forint közpénzt kárpátaljai ukrán állampolgárok nyelvoktatására, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig válaszában azt közölte, magyarul nem beszélő határon túli magyaroknak szerveztek tanfolyamokat.

    
Az ellenzéki politikus szerint ezzel a válasszal a "nemzetieskedő Fidesz" egyszerre alázta meg a határon túl élő magyarokat és leplezte le, hogy a kormány közpénzból tanít ukrán állampolgárokat a magyar állampolgárság megszerzéséhez. "Nyelvében él a nemzet" - fogalmazott Varju László, aki hazaárulónak minősítette a kormány "szavazatimportját". Megjegyezte, a kormány válasza alapján akár több tízezer olyan ukrán állampolgár is szavazhat a tavaszi választáson, aki soha nem élt vagy fizetett adót Magyarországon.
   

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanitt megerősítette, Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke vagyonnyilatkozat-tételi vizsgálatot kér maga ellen az Országgyűlés mentelmi bizottságától. Közölte, a volt kormányfő a hatályos törvényeknek megfelelően adta be vagyonnyilatkozatát, a vizsgálatra pedig a "Fidesz hecckampánya" miatt van szükség. Gyurcsány Ferenc befektetési számlái kivonatát is elküldte a testületnek - tette hozzá.
    

A DK szóvivője további kérdésekre reagálva elmondta, tárgyalnak az Együttel a választási együttműködésről, a megbeszélések végkimeneteléről pedig tájékoztatást adnak majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com