DK: a kormány októberig fizesse ki a nem gázzal fűtők 12 ezer forintos rezsitámogatását!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a kormány szeptember 30-ig az önkormányzatokon keresztül készpénzben fizesse ki a nem gázzal fűtő háztartásoknak is a 12 ezer forintos ártámogatást.Varju László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón örömtelinek nevezte, hogy megjelent az a kormányhatározat, amely alapján újabb 800 ezer háztartás kaphat rezsicsökkentő segítséget egyéni igénylés alapján.

    
Kiemelte, a következő időszakban a vidéket járva mindent megtesznek azért, hogy tájékoztassák az érintetteket, miként kérhetik a támogatást. A DK nem ért egyet a kabinet azon szándékával, hogy az igények felmérése október végéig húzódjon, helyette azt szeretnék, ha az új fűtési szezon kezdetére, szeptember végéig mindenki megkapná a kért segítséget - fejtette ki Varju László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com