DK: a kormány újra egyezséget köt a B-középpel

Magyarországon négymillióan élnek a szegénységi küszöb alatt, háromszázezren éheznek, miközben "az állam 130 milliárd forintot költ" stadionépítésére - közölte a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Varju László független országgyűlési képviselő az épülő ferencvárosi stadion mellett azt mondta, a stadionok építésével a kormány "lényegében a B-középpel újra egyezséget köt, mint ahogy tette ezt évekkel ezelőtt, amikor Orbán Viktor beült a B-középbe és onnan buzdította őket, hogy az országban kárt okozzanak".

gyurcsany-dkEmlékeztetett arra, hogy áprilisban feljelentést tett egy, a ferencvárosi stadion beruházással kapcsolatban készült tanulmány miatt. Azt azzal indokolta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 24 millió forintot fizetett ki egy olyan, 49 oldalas tanulmányért, amely lényegében az internetről letölthető információkat tartalmaz. Varju László most bejelentette: tájékoztatást kapott arról, hogy az ügyben nem indul nyomozás.

A politikus feltette a kérdést: mi indokolja, hogy amikor kenyér már nem jut a népnek, akkor cirkuszt építenek neki. Hozzátette: "jelentős részben nemzetközi és akár hazai korrupciós és bundavizsgálatok keretében focizó csapatoknál építenek ilyen stadionokat". Arra a kérdésre, mely csapatokra gondolt, azt felelte, az elmúlt évek alatt "a Debrecen is szóba került és más csapatokat is lehet említeni". A DK politikusa kijelentette, hogy miután a kormány "semmit nem mondó" gazdasági stratégiai megállapodásokat köt nagyvállalatokkal, akkor annak következményeként ezek a cégek a "dunakeszi másodosztályú csapat reklámfelületén jelennek meg".

Megjegyezte, hogy a székesfehérvári Videoton FC "momentán éppen nem a sportsikereiről híres", hanem arról, hogy tulajdonosának, Garancsi Istvánnak a pénzintézete az egyetlen, amely "a takarékszövetkezetek államosításából kimaradt". Arra is kitért, hogy Tállai András belügyi államtitkár "kedvenc városa" Mezőkövesd focicsapata az első osztályba való feljutás után egyedi támogatásként 430 millió forintot kapott.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com