DK: a kultúrharc már az óvodákat is elérte

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kultúrharc már az óvodákat is elérte azzal, hogy a kormány előzetes egyeztetés nélkül, azonnali hatállyal módosította az óvodai alapprogramot.Arató Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a kabinet a nemzeti identitásra és a keresztény kultúrára történő nevelés fontosságával indokolta a változtatást, ugyanakkor szerintük a módosítás valódi célja a kormány üzeneteinek bevitele az óvodákba.

    
A DK határozottan tiltakozik az ellen, hogy a kabinet a "legócskább diktatúrákat másolva" a legkisebbek között is terjessze propagandáját - fogalmazott Arató Gergely, aki szerint a legkisebbeket továbbra is alapvetően arra kellene nevelni, hogy legyenek nyitottak az őket körülvevő világra. Az ellenzéki politikus emellett szólt arról is, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke "politikai feladatot teljesítve" indított támadást azon tudományos intézményekkel szemben, amelyeket a kormány maga alá akar gyűrni. A tudomány ügyeit a tudósoknak kell intéznie - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com