DK: a "Stop Soros" egy rossz magyarsággal megírt propagandaanyag

A Demokratikus Koalíció alelnöke egy olyan, rossz magyarsággal megírt propagandaanyagnak nevezte a "Stop Soros" nevű tervezetet, amelynek elfogadása árt az országnak.Niedermüller Péter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta az elképzelésről, hogy azt nem lehet törvénytervezetnek tekinteni, "nem is tudom megmondani, hogy mi ez", hiszen tele van jogi képtelenségekkel és a nyelvezete is nehezen értelmezhető. Egészen egyértelmű, hogy hangulatkeltésről van szó, a kormány újabb kísérletet tesz a civil szerveztek megfélemlítésére - fogalmazott.

    
Az EP-képviselő kiemelte, hogy az illegális migráció támogatása és szervezése embercsempészetet jelent és azt eddig is büntették az európai és a magyar jogszabályok. A menedékjogot kérők pedig nem illegálisan tartózkodnak itt - tette hozzá. Azok a szervezetek, akikre a kormány utal, nem támogatják és szervezik az illegális migrációt, csak az ideérkező menedékkérőknek nyújtanak segítséget - emelte ki. Arra is kitért, hogy a szöveg "egyetlen értelmes mondatot nem mond azzal kapcsolatban", hogy ebben az esetben mit is jelent a szponzorálás.
    

Niedermüller Péter megjegyezte azt is, hogy a kormánynak "állandó, lassan szinte paranoiás mániája" lett a külföldi pénzek ügye. Feltette a kérdést, hogy ha az EP-től kapott fizetéséből pénzt adna valamelyik civil szervezetnek, vagy azok EU-s forrásokhoz jutnának, akkor ezek a támogatások külföldi pénznek számítanának-e.
   

A "Stop Soros" című kampány egy blöff, aminek semmi jogi vagy politikai értelme nincs - összegzett, hozzátéve: ha ezt a tervezetet megszavazzák, akkor azzal Magyarország ellen tett lépéseket szavaznak meg. A DK a tervezetet nem egészíti ki javaslatokkal, ehelyett csak azt kérik, hogy azt vegyék le a napirendről - válaszolta egy kérdésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com