DK: a szja további egy százaléka legyen felajánlható a védekezésre!

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a személyi jövedelemadó (szja) további egy százaléka felajánlható legyen a koronavírus-járvány elleni védekezésre.Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese keddi közleményében a kezdeményezést azzal indokolta: a koronavírus-járvány miatt rengeteg ember került már most kilátástalan helyzetbe.

    
A politikus úgy véli: járvány elleni védekezés, valamint a gazdasági és szociális károk enyhítése társadalmi kérdés is, a civil szervezetek és önkormányzatok pedig minden erejüket megfeszítve küzdenek azért, hogy a kormány helyett is gondolkodva megoldják a mélyszegénységben élő családok, hajléktalanok, egyedülálló idős emberek gondjait.
    

Arató Gergely közlése szerint a DK ezért törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a szja további egy százaléka felajánlható legyen a koronavírus-járvány elleni védekezésre. "Az emberi élet nem játék, minden eszközzel meg kell védenünk a legelesettebbeket is, és nem lehet csupán katonai vagy rendészeti ügyként tekinteni a járvány elleni harcra. Minden eddiginél nagyobb szükség van részvétre, empátiára és emberségre is" - hangsúlyozza a DK képviselője  közleményben.
   

A jelenlegi szabályok szerint a magánszemélyek a megfizetett személyi jövedelemadójuk 1 százalékát felajánlhatják egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com