DK: az ÁSZ vizsgálja ki a szolidaritási hozzájárulás kifizetéseit!

A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakciója kezdeményezi, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja ki, az önkormányzatok által befizetett szolidaritási hozzájárulást hogyan használták fel - mondta Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakciójának vezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.A XVIII. kerület polgármestere elmondta: a kormány a tehetősebbnek nevezett városoktól egyre több pénzt von el. A XVIII.

kerületnek öt év alatt 11 milliárd forintot kellett befizetnie szolidaritási hozzájárulásként, a fővárostól pedig a működőképességet veszélyeztetve már 208 milliárd forintot vont el a kormány.

Hozzátette: a törvény szerint a szolidaritási hozzájárulást a leszakadó kistérségek felzárkóztatására kellene fordítani, de erről semmilyen kimutatás nem készült eddig. Ezért a DK kezdeményezi, a főpolgármester forduljon az Állami Számvevőszékhez, hogy az vizsgálja ki és tegye nyilvánossá, az önkormányzatok által befizetett szolidaritási hozzájárulást milyen módon és összegben fizették ki a támogatott önkormányzatoknak.

Keszthelyi Dorottya, a párt fővárosi képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, a budapesti hulladékszállítást végző MOHU "járatoptimalizálása" miatt a hulladékszállító autók a korábban megszokott hajnali időpont helyett később viszik el a hulladékot, és ezzel nehezítik a fővárosban a közlekedést. A munkavállalók pedig azt jelezték a DK-nak, hogy a járatok átszervezése miatt különböző pótlékokat vonhatnak el tőlük. Keszthelyi Dorottya elmondta: a MOHU tájékoztatása szerint pénzügyi okokból döntöttek a járatoptimalizálás mellett.

Hozzátette: a DK-nak fontos, hogy ne sérüljenek a munkavállalói érdekek, és az eddigi pótlékok megmaradjanak a munkavállalóknál, valamint azok a dolgozói juttatások is, amelyek akkor illették meg a dolgozókat, amikor még a főváros üzemeltette a hulladékszállítást.

Kiemelte: a DK kiáll a munkavállalói érdekek és a budapesti közlekedés akadályozása nélküli járatoptimalizáció mellett. Szólt arról is: felhívta a MOHU figyelmét arra, hogy a budapestiek nem maradhatnak zöldhulladék elszállítására rendszeresített zsákok nélkül, és a zöldhulladék elszállítását terjesszék ki az év minden hónapjára, hogy ne maradjanak ezek a zsákok hónapokig a közterületeken.

Jelezte: azt is kérte a MOHU-tól, hogy egyértelműen kommunikáljanak a lomtalanítási tervekről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com