DK: az EU határozott lépéseket tesz az európai értékek védelmében

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Parlament (EP) két fontos csütörtöki döntése jól mutatja, hogy a parlament és az EU milyen határozott lépésekkel igyekszik megvédeni az európai demokrácia alapvető értékeit.Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke, EP-képviselője pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón felidézte, hogy az EP jogállamisági kritériumok betartásához kötné az uniós források kifizetését, illetve a tervezettnél több forrást szánna a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatására.

    
A jogállamisági kritériumokkal kapcsolatban hangsúlyozta, a határozat nem Magyarország ellen irányul, hanem minden uniós tagállamra vonatkozik. Hozzátette: komplex, a korrupció és például az adócsalások ellen is fellépő intézkedésekről van szó, amelyek célja az, hogy az uniós forrásokat valóban a kitűzött célokra fordítsák.
    

Az ellenzéki képviselő beszámolt arról, hogy az EP 1,8 milliárd euró elkülönítését javasolja a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatására. Hozzátette: jó néhány európai országban konfliktusok vannak a civilek és a kormány között. Hozzátette: a magyar kormány szinte sportot űz a civil szervezetek vegzálásából, holott ezen szervezetek minden demokratikus berendezkedésű országnak alapvető összetevői, tevékenységüket támogatni kell.
    

Niedermüller Péter felhívta arra is a figyelmet, hogy a határozatokat nagy többséggel fogadta el az EP, a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt többsége is támogatta azokat. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a Fidesz teljes mértékben elszigetelődött az Európai Néppárton belül, a nagyobbik magyar kormánypárt ma már nem tartozik az európai kereszténydemokráciához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com