DK: az oktatás az egyik nagy vesztes

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az oktatás az egyik nagy vesztese a pénteken elfogadott jövő évi költségvetésnek.Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ágazat lényegében jövőre is ugyanakkora forrásból gazdálkodhat, mint az idén, ami azt jelenti, hogy értékében csökken az oktatás támogatása.

   
Ennek eredményeként "folytatódik az oktatás lecsúszása, leépülése", miközben növekszik a korai iskolaelhagyók száma, minden tizedik gyermek megfelelő képzettség nélkül kerül ki az intézményekből - mutatott rá. A DK-s politikus hangsúlyozta, az oktatás színvonalának romlása nemcsak a fiatalok esélyeit rontja, hanem az ország versenyképességét is veszélyezteti.


Az Orbán-kormány célja, hogy Magyarországot összeszerelő üzemmé tegye, és "csak a kiváltságos keveseknek tartsa fenn az oktatáson keresztül való továbbjutás esélyét" - jelentette ki Arató Gergely, aki szerint a költségvetés mellett erre enged következtetni, hogy 2020-tól már csak nyelvvizsgával lehet felvételizni.
    

Kiemelte, a DK ezzel szemben úgy gondolja, az oktatás fejlesztése nemcsak az ország gazdasági sikeréhez, hanem a társadalmi mobilitás növeléséhez és minél több diák sikeréhez is hozzájárulhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com