DK: az Orbán-rendszer megkezdte az állami felsőoktatás megszüntetését

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az "Orbán-rendszer" megkezdte az állami felsőoktatás megszüntetését. Az ellenzéki párt az ápolási díj emelését az azért küzdő családok sikerének tartja, továbbra is szorgalmazza azonban, hogy ismerjék el foglalkoztatási jogviszonyként ezt a tevékenységet.Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, tiltakoznak az ellen, hogy a kormány a Corvinus-modellt kívánja bevezetni a felsőoktatás egészében.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értékelése szerint ez a modell azt jelenti, hogy az ingyenes állami férőhelyeket a külföldieknek és a fideszes politikusok, oligarchák gyerekeinek nyújtott méregdrága fizetős helyek váltják fel a felsőoktatás egészében.

    
Hozzátette: a DK szerint ezzel ellentétes oktatáspolitikára van szükség, arra, hogy mindenki tanulhasson ingyen tehetsége és szorgalma szerint, és hogy minél több diák szerezhessen diplomát. A DK-s képviselő közölte, a fiataloknak nem marad majd más választásuk, minthogy az érettségi után külföldre menjenek és ott tanuljanak tovább. Az azonban nem tanulhat tovább, akinek nincs rá pénze - mondta.
    

Hiszem, ha látom - válaszolta Arató Gergely arra a kérdésre, hogy minisztériumi közlés szerint a Corvinus 2020-tól új ingyenes képzési forma bevezetésével biztosít a jelenlegi államilag finanszírozott helyekével megegyező számú, több ezer térítésmentes képzési helyet. Varju László, a DK alelnöke az ápolási díj tervezett emelését az azért küzdő civil szervezetek és a családok sikerének értékelte.
  

Ugyanakkor jelezte, tovább küzdenek azért, hogy az otthonápolást is foglalkoztatási jogviszonynak minősítsék. Az országgyűlési képviselő szerint 17 ezer gyermekes családnak jobb lesz a helyzete, de 33 ezer családnak érdemben nem változik. Azt követelte a kormánytól, hogy az ápolási díj szempontjából ne különböztesse meg a gyermekes családokat azoktól, amelyek nem a gyermek jogán kapják ezt a díjat.
    

Kérdésre válaszolva Arató Gergely elmondta, a DK nagyon szeretne közös ellenzéki főpolgármester-jelöltet találni akár előválasztással is. Az elnökség rövidesen kialakítja erről az álláspontját - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com