DK: Budapest nem lesz újra kamionsztráda

Budapest nem lesz újra kamionsztráda, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakciója nem fogja megszavazni a behajtási rendelet visszavonását - jelentette be Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.A XVIII. kerület polgármestere úgy fogalmazott: a kormány újra kamionokkal árasztaná el Budapest útjait, a fővárosi kormányhivatal ugyanis felszólította a Fővárosi Közgyűlést, vonja vissza a 17 éve érvényben lévő behajtási rendeletét, amelynek értelmében a nehéz-tehergépjárművek jelképes díj ellenében jöhetnek be a fővárosba.
    

Mint mondta, ha a közgyűlés eleget tenne a kormányhivatal felszólításának, akkor azzal kockára tennék a kerékpáros infrastruktúra biztonságos használatát, a főváros levegőminőségének javításában elért eredményeket, a nehéz-tehergépjárművek pedig károsítanák a főváros útjait. A DK fővárosi frakciója nem fogja megszavazni a rendelet visszavonását - jelentette be, hozzátéve, felkérik a kormányhivatalt, vonja vissza "a nyilvánvalóan haszontalan, a fővárosiak érdekét nem szolgáló felszólítást". Egyben felkérik a DK országgyűlési képviselőit, törvénymódosítással érjék el, hogy Budapest és a többi város is megkapja a kamionforgalom szabályozására az önrendelkezés jogát.
    

Arra a felvetésre, miért nem egységesen a 3,5 tonnás járművek behajtásának tiltásával szabályozza a főváros a kérdést, azt mondta, sok esetben, például építkezések vagy élelmiszerüzletek ellátása miatt indokolt a kiszolgáló forgalom beengedése. Bősz Anett humán területekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón kiemelte: óriási eredmény, hogy megmarad a Budapest-bérlet. Hozzátette: nem elszámolási vagy tarifavitájuk van elsődlegesen a kormányzattal, hanem az, hogy nem "egyenszilárdságú az ország közlekedési infrastruktúrája", mert amíg vannak, akik kényelmesen be tudnak jutni a munkahelyükre, mások "kifejezetten gyalázatos helyzetben" találták magukat, miután a kormány elbontott vasútállomásokat, vagy éppen szárnyvonalakat szüntetett meg.
   

Világos, hogy a kormány nem fogja tudni megteremteni az európai közlekedési infrastruktúrát - jegyezte meg, hozzátéve, "Dobrev Klára árnyékkormánya" az egész országra kiterjedő érdekegyeztető fórumot javasol, amelynek munkájából új közlekedési stratégia jöhet létre. Fontosnak nevezte, hogy a fővárosban és az agglomerációban "dinamikusan tudjanak haladni", de "ha a vidék Magyarországát kihagyjuk, nem tudunk együtt lépni".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com