DK: engedjék el azokat, akiket a rendőrség jogtalanul állított elő a tüntetések alatt

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a rendőrséget, hogy engedjék el azokat az embereket, akiket jogtalanul állítottak elő a szerdai és csütörtöki tüntetések alatt.A párt frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerdán és csütörtökön békés tüntetőket, illetve olyan egyszerű járókelőket is előállítottak, akik nem vettek részt a demonstrációkon.

    
Arató Gergely egyúttal bírálta, hogy a rendőrség többször is előzetes figyelmeztetés nélkül használt könnygázt és paprikasprayt. A képviselő arról is beszélt, hogy a rendőrség nem megfelelő módon értesíti az előállítottak közeli hozzátartozóit. Hangsúlyozta, hogy péntek délelőtt a 3. kerületi rendőrkapitányságon személyesen beszélt egy édesanyával, aki még mindig nem tudja, hogy hol van az előállított gyermeke. Hozzátette, az is törvényszegés, ha a jogi képviselők nem tudnak eljutni a védenceikhez.
    

A DK azt is követeli, hogy töröljék azokat a felvételeket, amelyeken azok a tüntetők szerepelnek, akiknek kamerába kellett mondani az adataikat - közölte. Kérdésre válaszolva azt mondta, az erőszak semmilyen módon nem fér bele a békés tüntetésekbe, és azt nem is lehet kifogásolni, ha a rendőrség ilyen esetekben jogszerűen és arányosan lép fel. Az a probléma, hogy a rendőrség fellépése nem jogszerű és nem arányos - fogalmazott.
    

Hozzátette, hogy tapasztalatai szerint a tüntetők nem füstbombákat, hanem olyan "partikellékeket" használtak, amelyeknek nincs káros hatásuk. Egy másik témában feltett kérdésre azt felelte, hogy a független Szél Bernadett számára a Demokratikus Koalíció tette lehetővé, hogy a párt vendégeként részt vegyen a házbizottság pénteki ülésén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com