DK: hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára?

A Demokratikus Koalíció (DK) írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy megtudják: "hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára".Barkóczi Balázs DK-szóvivő keddi online sajtótájékoztatóján sajtóhírekre hivatkozva azt mondta: napok óta Budapest és az Adria között ingázik "a kormány kedvenc magánrepülője". Hozzátette: sajtóhírek szerint a napokban a magánrepülő ugyanazon a szigeten parkolt, ahol korábban a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert vendégül látó luxusjacht is, és a miniszterelnök is az Adrián "vitorlázgatott".

    
"Szijjártó Péter összeférhetetlenül és (...) törvénytelenül elfogadott luxusútja csak egy volt a sok közül; a kormánytagokat nagyüzemben vihetik magánrepülővel a közpénzből meggazdagodott vállalkozó luxusjachtjára" - hangoztatta az ellenzéki politikus. Közölte: ezért a DK írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy megtudják: "hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára".
    

A szóvivő úgy folytatta: azt is tudni szeretnék, hogy mely kormánytagok jártak a luxusgéppel Horvátországban, Cipruson, Franciaországban és Spanyolországban a napokban. Kijelentette: "jogunk van tudni, hogy hány ellopott közpénzmilliárdonként jár egy ilyen utazás a korrupt fideszes politikusoknak". Orbán Viktor válasszal tartozik az országnak - fogalmazott Barkóczi Balázs, arra is kitérve, hogy ugyanebből a célból a DK levélben keresi fel az érintett magángépet üzemeltető osztrák céget is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com