DK: haszontalan volt Tarlós sajtótájékoztatója a budapestieknek

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint haszontalan volt a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatója, mert a budapestiek "semmit nem tudtak meg" a többi között a BKV helyzetéről és az agglomerációs közösségi közlekedés finanszírozásáról, üzemeltetéséről.dkGy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi önkormányzati képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Tarlós István egyebek mellett elmondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy indul a 2019-es főpolgármester-választáson.

Közölte azt is, hogy a főváros költségvetésének elfogadásáig - ami várhatóan február 17-én történik meg - az agglomerációs járatok biztosan közlekedni fognak. A DK közleményében az áll: a fővárosiak "semmit sem tudtak meg" arról, hogy mi lesz a BKV-val, ki fizeti és üzemelteti majd az agglomerációs közösségi közlekedést, honnan pótolja a főváros a költségvetéséből az idén hiányzó 20 milliárd forintot, valamint arról sem, hogy mi lesz a közvilágítással, várostakarítással, az iskolák működtetésével.

Azt írták: a főpolgármestertől megtudták, hogy "a Fidesz a hátába döfte a kést", de ebben szerintük nincs semmi meglepő, hiszen a nagyobbik kormánypárt "az egész országgal" ezt teszi. Hozzátették: Tarlós István bejelentését, amely szerint újra indulna a főpolgármesteri posztért, nehezen tudják értelmezni "a megbízói által elkövetett hátbaszúrás után", mivel az ilyen sebek nemigen gyógyulnak meg, Budapest élére viszont egészséges ember kell.

A DK szerint egy városvezetőnek nem "panasznapot" kellene tartania, hanem cselekednie, és ha Tarlós István erre nem képes, jobb lenne, ha távozna.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com