DK: hazug a fővárosi Fidesz békepárti javaslata

A fővárosi Fidesz békepárti javaslata hazug, ezért a Fővárosi Közgyűlés demokratikus frakciói egy valóban békepárti módosító javaslatot nyújtottak be - közölte Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.Bősz Anett rámutatott arra, hogy a fővárosi Fidesz által benyújtott, békepártinak nevezett előterjesztés nem más, mint "Orbán Viktor hazug, manipulatív, Vlagyimir Putyin orosz elnök barátságáról" tájékoztató kezdeményezés, ami mellett nem mehetnek el szó nélkül a közgyűlés demokratikus frakciói.
   

Közölte: ezért valódi békepárti módosító javaslatot nyújtottak be a Fidesz előterjesztéséhez. A DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője által aláírt módosító javaslat szerint a közgyűlés elfogadja az Európai Tanács március 23-án Orbán Viktor miniszterelnök által is megszavazott következtetéseit az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háború elítélésével kapcsolatban, egyben a tanácsi következtetéssel összhangban támogatja a Magyarország által is megszavazott ENSZ-határozatot az ukrajnai béke alapját képező elvekről.
    

Ez volna a valódi békepárti nyilatkozat, ami alapján a béke pártján állók azt követelik, hogy az orosz megszálló hadsereg hagyja el Ukrajnát - mondta Bősz Anett. Felhívta a figyelmet arra, a Fidesz kormánya "társadalmi hidegháborút" kezdett Magyarországon, ami nemcsak a magyarokkal, de az ukránokkal szemben is "inkorrekt". Az ukránok olyan önvédelmi háborúba kényszerültek, ami a teljes országukat hadszíntérré változtatta.
    

Mint mondta, nem először szemtanúi annak, hogy Orbán Viktor oroszbarátsága, Moszkvával való szoros külpolitikai kapcsolatai, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kötött barátsága kifejezetten akadályozza a nemzetközi közeget abban, hogy megoldást találjon. Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője, XVIII. kerületi polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, az Orbán-kormány elárulta és kiárusította Magyarországot, a "piszkos gázalkunak" köszönhetően a magyar emberek, cégek, önkormányzatok kétszeres áron kapják a gázt.
    

Hozzátette: az "orbáni infláció" háromszorosa az európai átlagnak, emiatt az önkormányzatok egyre nehezebben tudnak építési beruházásokat megvalósítani és ellátni a közfeladataikat. Emellett a kormány "brutális pénzelvonásokkal" bünteti az önkormányzati városokat, elsősorban az ellenzéki vezetésű kerületeket, városokat, ezért sok település működése került veszélybe - mutatott rá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com