DK: Karácsony magyarázattal tartozik a zuglói alpolgármesteri helyek elosztása miatt

A Demokratikus Koalíció szerint Karácsony Gergely, Zugló PM-s polgármestere magyarázattal tartozik, miután egy fideszes politikust javasolt alpolgármesternek ahelyett, hogy a választás előtt kötött megállapodás alapján a DK-nak ajánlott volna fel egy alpolgármesteri posztot. Erről a párt szóvivője beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.dkGréczy Zsolt azt mondta, a megállapodás arról szólt, hogy ha Karácsony Gergely nyer, akkor az őt támogató pártok, vagyis az MSZP, a DK és az akkor még szövetséges Együtt-PM is egy-egy alpolgármesteri székhez jut. Hangsúlyozta, hogy az MSZP, illetve az azóta szétvált Együtt-PM-ből a PM meg is kapta a pozíciót, de a DK nem.

Szomorúan veszik tudomásul, hogy Zuglóban inkább a volt polgármester, a fideszes Papcsák Ferenc korábbi helyettesét, a szintén a Fideszben politizáló Rozgonyi Zoltánt választották alpolgármesterré - közölte. A DK szóvivője kiemelte, hogy a kerületben nem volt kényszerhelyzet, mert a "demokraták" többségben vannak az önkormányzatban.

A DK a történtek után nem tart igényt az alpolgármesteri székre, de magyarázatot vár a polgármestertől - jelezte, feltéve a kérdést: mi változott azóta, hogy Karácsony Gergely választási kampányrendezvényén még Gyurcsány Ferenc DK-elnök személyes részvételét kérte?

Arra a kérdésre, hogy Hajdu László, a XV. kerület DK-s polgármestere korábban azt nyilatkozta, először fideszes versenytársát akarta felkérni alpolgármesternek, Gréczy Zsolt azt válaszolta: a két eset teljesen más, mert ott nincs többségük az önkormányzatban, így a működés fenntartása érdekében egy kényszerhelyzetben döntött erről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com