DK: Kövér László ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből!

A Demokratikus Koalíció egy módosító javaslattal azt kezdeményezi, hogy Kövér László házelnök ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből.Vadai Ágnes, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Egyesült Államokban már kiderült, hiába nem szereti Donald Trump elnök a kritikus kérdéseket, az újságírókat nem lehet kitiltani a Fehér Házból. Ennek igaznak kellene lennie Magyarországon is, az Orbán-rendszer azonban évek óta kitilt újságírókat a parlamentből - tette hozzá.

    
Az Országgyűlésben jelenleg Kövér László házelnök dönthet "kénye-kedve" szerint, hogy hova és kit enged be, emiatt a független sajtó munkatársai alig tudnak a fideszes politikusoktól kérdezni - fogalmazott a DK alelnöke. A Demokratikus Koalíció javaslata alapján csak azoktól lehetne megvonni a belépőt, akik fizikai fenyegetést jelentenek a parlament biztonságára, illetve akik nem megfelelő személyes adatokat adnak meg. Akitől megtagadják a beléptetést, azok a Kúriától kérhetnének jogorvoslatot - közölte.
    

Más témában feltett kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) nem szavazott semmilyen migránsvízumról, ilyen vízum ugyanis nincsen. A testületben egy úgynevezett humanitárius vízumról folyik párbeszéd, de arról sem voksoltak - emelte ki. Hozzátette, hogy ha bevezetik, akkor sem lesz kötelező érvényű, mert a tagállamok önállóan dönthetnek majd arról, hogy akarják-e alkalmazni ezt a vízumot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com