DK: magasabb bérekre és nyugdíjra van szükség

A Demokratikus Koalíció a nagyvállalatok extraprofitja helyett bér és nyugdíjemelést követel - ismertette az ellenzéki párt álláspontját a DK alelnöke egy keddi, online sajtótájékoztatón.Varju László kijelentette, hogy "folytatódik a brutális áremelés", ugyanis a KSH kimutatása alapján februárban hét százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. Hangsúlyozta, hogy az étolaj 27, míg a tojás 24 százalékkal drágult.

Orbán Viktor most "újabb hazugságkampányba kezdett a kereskedők árrésének korlátozásáról", pedig a miniszterelnök pontosan tudja, hogy az áremeléseken kizárólag a legnagyobb hazai élelmiszeripari cégek gazdagodnak - fogalmazott az ellenzéki politikus. Varju László leszögezte, hogy "véget kell vetni a milliárdosok gazdagodásának az áremelésekből".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com