DK: mintegy 20 millió forintból 500 családnak jutott a rezsimentő alapból

Mintegy 20 millió forintból 500 családnak jutott az árnyékkormány rezsimentő alapjából - közölte a Demokratikus Koalíció az MTI-vel pénteken.Kálmán Olga, a párt árnyékkormányának szóvivője közleményében azt írta: Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök október 29-én jelentette be, hogy az árnyékkormány rezsimentő alapot indít, és várja az adományokat, hogy a befolyt pénzből a rezsiemelés miatt bajba került családoknak segíthessen.
    

Emlékeztetett: arra kérték az embereket, hogy legyenek rezsimentők, és küldjenek adományokat az alapba, hogy a pénzből olyan családok decemberben esedékes rezsiszámláit fizessék ki, akik ezt egyáltalán nem, vagy csak drámai lemondások árán tudnák megtenni. Az adományozók között voltak az árnyékkormány és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a párt közössége is. A megélhetési válság dacára mintegy 20 millió forint gyűlt össze a rezsimentő alapban, amelyből mostanra 500 család rezsiszámláját fizették ki - tudatta a szóvivő.
   

"A bejelentéskor is tudtuk, hogy a felelős kormányzást semmilyen kezdeményezéssel nem lehet pótolni, és nem fogunk tudni mindenkinek segíteni, mégis nagy dolognak tartjuk, hogy a DK szimpatizánsainak hála megmenthettük 500 család karácsonyát attól, hogy az ünnepet ellehetetlenítse a brutális kormányzati rezsiemelés" - fogalmazott Kálmán Olga.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

http://ujhazak.com