DK: Orbán Viktor és kormánya a Dunakeszi Járműjavítóban kezdődő leépítések elsőszámú felelőse

A Demokratikus Koalíció (DK) Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát tartja a Dunakeszi Járműjavítóban kezdődő leépítések elsőszámú felelősének.Rónai Sándor, a DK EP-képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a cég vezetése tömeges leépítésről tájékoztatta a dolgozókat. Úgy fogalmazott: az alkalmazottak "most fizetik meg, hogy Orbánék három éve orosz kézbe játszották a vállalatot".
    

Az elbocsátások híre az újabb egyértelmű bizonyítéka annak, hogy "Orbánék a magyar emberek képébe hazudnak, amikor azt állítják, hogy számukra a magyar érdek az első" - jelentette ki. Az EP-képviselő hozzátette, a kormányt láthatóan most sem foglalkoztatja, hogy tisztességesen dolgozó emberek veszíthetik el egyik napról a másikra az állásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

http://ujhazak.com