DK: péntektől két és félszer annyiért lehet tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején

Péntektől két és félszer annyiért lehet tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején, súlyos gazdasági katasztrófa elé néz Magyarország, ha a kormány nem hagy fel azonnal az olyan megszorításokkal, mint a benzináremelés - mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.Az ellenzéki politikus, a DK árnyékkormányának energia- és rezsiügyi árnyékminisztere kifejtette: "folytatódnak az Orbán-kormány megszorításai és áremelései", péntektől 627 forint lesz a benzin és 628 forint a gázolaj literenkénti ára.
    

Közölte: 2009 első negyedévében, még a Gyurcsány-kormány idején, 247 forintba került egy liter benzin és 250 forintba a gázolaj. Ez azt jelenti, hogy "péntektől két és félszer annyiért fogunk tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején" - jelentette ki. Hangsúlyozta: súlyos gazdasági katasztrófa elé néz Magyarország, ha a kormány nem hagy fel azonnal az olyan megszorításokkal, mint a benzináremelés.


Az elmúlt hónapok különadói, megszorításai és az infláció miatt bekövetkezett Európa-rekorder élelmiszerdrágulás után mára nyilvánvaló, hogy "a megszorítások és az áremelések politikája" elbukott - fogalmazott. Varju László kiemelte: nem az árakat, hanem a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, erre készül "a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány a kormányváltás után". "Nem elvenni kell az emberektől, hanem adni nekik", ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák a magyar gazdaságot - mondta. Hozzátette: ehhez azonban "ennek a kormánynak mennie kell".
    

Kitért arra is, Varga Mihály pénzügyminiszter 2008-ban úgy fogalmazott, hogy az üzemanyagárak féken tartása azért különösen fontos, mert a benzin és a gázolaj árának emelkedése miatt más termékek is drágulnak, az infláció pedig tovább növekszik. A DK politikusa szerint ezért a kormány célja világos: újabb áremeléseket akarnak látni a boltokban, hogy "még több pénzt vehessenek ki a családok zsebéből".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com