DK: Újbuda önkormányzata megakadályozta, hogy megkezdődjön a Déli Körvasút építése

Újbuda önkormányzata sikerrel akadályozta meg a bíróságon, hogy megkezdődjön a Déli Körvasút építése - jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció XI. kerületi polgármestere.Az önkormányzat két civil szervezettel közösen fordult a bírósághoz, amelynek azonnali jogvédelmet elrendelő döntése meggátolta, hogy elinduljon egy "irdatlan méretű, tömeges fakivágásokkal járó természetpusztítás" a Hamzsabégi út mentén - fogalmazott László Imre. Hozzátette, hogy ez csak a kezdetét jelentette volna a Déli Körvasút építését előkészítő munkálatoknak.


Ez a vonal a kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal teljes teherforgalmát vezetné keresztül Újbuda sűrűn lakott központi részén, a Rákóczi-hídtól a Kelenföldi pályaudvarig - emelte ki. A jogi harcnak azonban egyelőre nincs vége, mert a kormányhivatal fellebbezhet a Kúriához - hívta fel a figyelmet a polgármester, aki kijelentette, nem fogják feladni a küzdelmet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com