DK: várhatóan ősszel tetőzik az "orbáni infláció"

Egyre több dologról kénytelenek lemondani a családok, szakértők szerint várhatóan ősszel fog tetőzni az "orbáni infláció" - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.Barkóczi Balázs azt mondta: amíg Orbán Viktor marad a kormány élén, marad az "orbáni infláció is". Úgy fogalmazott: a "törvénytelen kormány" és a "zsarnoki miniszterelnök" szabadította az országra az "orbáni megszorításokat", adóemeléseket, inflációt és rezsiemelést, mert az "ő tolvajtempójukat velünk fizettetik meg".
    

Azok a magyar családok járnak rosszul, akik bíztak benne, hogy a 21. században Európában békében, nyugalomban, demokráciában, kiszámíthatóan élhetnek. Ugyanis ha azt kell számolgatni, hogy valaki fűtsön vagy a családot etesse, az messze van a felhőtlen élettől - jegyezte meg Barkóczi Balázs. A DK szóvivője nettó hazugságnak nevezte, hogy a kizárólag a szomszédban dúló háború okozza a drágulást. Már 2021-ben is az OECD-országok közül Magyarországon volt a harmadik legmagasabb az infláció - hívta fel a figyelmet.
   

Kiemelte: Magyarországon idén júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest, az élelmiszerek ára pedig majd harminc százalékkal kerül többe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com