Dohánybolti rablásból fizette vissza az elsikkasztott összeget egy férfi

Gyorsított eljárásban állít bíróság elé a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy férfit, aki azért rabolt ki egy újbudai dohányboltot, hogy megtérítsen egy korábbi sikkasztásból származó kárt - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi - alkalmazottként - május elején majdnem 300 ezer forintot sikkasztott egy kelenföldi dohányboltban.

Mivel tettére fény derült, elhatározta, hogy kirabol egy másik XI. kerületi dohányboltot, ahol szintén dolgozott korábban.
    

A férfi május 11-én maszkot húzott, váltóruhát rejtett el a közelben, előkészített egy "zárva" feliratot tartalmazó papírlapot és két gyorskötözőt, majd úton a dohánybolt felé kesztyűt húzott. A boltban lévő két alkalmazottat a rabló beterelte a raktárba, majd a bolt ajtaját kívülről bezárta, a kulcsot pedig a zárban hagyta - tették hozzá.
    

A dohányboltból 600 ezer forintot vitt el, a pénzből visszafizette az elsikkasztott összeget, a maradékot pedig elköltötte, illetve elrejtette. A fővárosi rendőrök 10 órán belül azonosították és elfogták a férfit, és megtalálták a pénz egy részét is - írták. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi ügyészség a férfit az elfogásától számított 72 órán belül, még kedden, gyorsított eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság elé állítja, rablás, sikkasztás és kétrendbeli személyi szabadság megsértése miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com