Domokos: a rezsi nem politikai, hanem közgazdasági kérdés

A rezsi nem politikai, hanem közgazdasági kérdés, a közszolgáltatást végző cégek méltányos árainak kiszámítása pedig a jól elszámolt önköltségen alapul – jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden Budapesten.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. ellenőrzésének eredményeit összegző tájékoztatón Domokos László elmondta: a lakosság érdeke, hogy átlátható árviszonyok legyenek a közszolgáltatásban. A most vizsgált FKF Zrt. betartotta a szabályokat, de az árképzés közgazdaságilag vitatott – közölte. Az ÁSZ ellenőrizte a szolgáltató cég vagyonát, különös tekintettel az amortizációra. A megbízható árképzéshez korrekt önköltségszámítás kell - mondta az ÁSZ elnöke, jelezve: az ellenőrzések nyomán javaslatokat fogalmaztak meg Budapest főjegyzője és az FKF Zrt. vezérigazgatója számára is.

rezsiAz ÁSZ a közszolgáltató cégek vizsgálatát a közlekedési vállalatoknál kezdte, ezt folytatták a hulladék- és közútkezelőknél, és hamarosan a távhővállalatoknál is elkezdik az ellenőrzéseket.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com