Dömötör: a kormány nem vesz részt a baloldal parlamenti színjátékában

A kormány nem vesz részt a baloldali pártok által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen a brüsszeli költségvetési megállapodással kapcsolatban - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel.Dömötör Csaba kifejtette, a kabinet már részletes tájékoztatást adott arról, hogy a miniszterelnök 3 milliárd euró, azaz ezermilliárd forintos nagyságrendű plusz támogatást harcolt ki Magyarország számára. Emellett sikerült megakadályozni, hogy egy politikai zsarolási lehetőséget biztosító eljárást vezessenek be az uniós forrásokkal kapcsolatban - tette hozzá.

    
A kormány képviselője aláhúzta, továbbra is küzdenek azért, hogy az átláthatatlanul működő, az egyes tagországok politikai életébe mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül beavatkozó aktivistacsoportok ne kaphassanak támogatást az uniós költségvetésből. "Sajnáljuk, és végtelenül szomorúnak találjuk, hogy a baloldali ellenzéki pártok a költségvetési vita során mindvégig az ország érdekei ellen politizáltak, és ugyanolyan lejárató kampányt folytattak, mint a járvány elleni védekezés legnehezebb heteiben" - fogalmazott Dömötör Csaba, majd hozzátette, "már csak ezért sem tartjuk indokoltnak, hogy az általuk kezdeményezett parlamenti színjátékban részt vegyünk".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com