Dömötör Csaba: meg kell védeni Szent István örökségét

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint meg kell védeni Szent István örökségét, és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot.Domotor_CsabaAz államtitkár szombaton Gyöngyösön azt mondta, nem adták ingyen a mögöttünk hagyott ezer évet, és a következő ezret sem fogják ingyen adni. Napról napra meg kell érte küzdenünk, így október 2-án is - utalt a kvótanépszavazásra.

"Mindig meg kellett küzdenünk az igazunkért, de álláspontunk az államalapítás óta világos: csak mi dönthetünk a jövőnket meghatározó kérdésekben, így most is ragaszkodunk ahhoz, hogy eldönthessük, kivel élünk együtt" - fogalmazott.

Az államtitkár kijelentette, Szent István életművének ezeréves üzenete: biztonság nélkül nincs jólét, a határokat meg kell védeni, a törvényeket be kell tartani, a kultúránkat meg kell élni, és a magyaroknak kell dönteniük a saját életükről.

Az államalapítót méltatva azt mondta, Szent István kemény időkben, külső támadások és belső lázadások során tudta erős kézzel, mégis igazságosan irányítani az országot, így egy népet tett nemzetté, egy területet országgá és erős állammá.

Mindez "ránk is feladatokat ró, az a felelősségünk, hogy megvédelmezzük mindazt, amit István megteremtett" - hangsúlyozta. Szent István az országalapítás után talán azt gondolta, hogy ez egy nagyszerű európai ország, jóravaló, küzdeni tudó emberekkel és gazdag kultúrával. Ezer év után most már talán kijelenthetjük: mindenben igaza volt - emelte ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com