Dömötör Csaba: nem fogjuk feladni a határzárat

"A kormány álláspontja egyértelmű és változatlan: akármilyen döntést is fogadjanak el, mi nem fogjuk feladni sem a jogi, sem a fizikai határzárat" - mondta Dömötör Csaba a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte: az Európai Parlament a héten elfogadta az új migrációs csomagot. "Ebben a csomagban benne van minden, amit ellenzünk" - jelentette ki.
    

Mint ismertette, a paktum tartalmazza a migránsok elosztására vonatkozó szabályozást, amely szerint "ha valaki nem hajlandó befogadni őket, akkor bevándorlónként 8 millió forintot kell büntetésként fizetni." "Elvileg minden országra jut egy befogadási kvóta, de az Európai Bizottság már korábban egyértelművé tette, hogy veszélyhelyzet esetén a létszám felülről nyitott. És azt, hogy mikor van migrációs veszélyhelyzet, azt majd ők mondják meg" - magyarázta Dömötör Csaba, megjegyezve: azt is előírják, hogy egy-egy országnak az eljárások mekkora hányadát kellene lefolytatnia.
    

Az államtitkár szavai szerint "aránytalan, méltánytalan és elfogadhatatlan", hogy Magyarországra jut az összes eljárás 28 százaléka. Úgy fogalmazott: a migrációs paktummal fellazítanák az egyébként nagyon szigorú magyar menekültügyi szabályozást, s így hoznák létre migránsgettókat. Dömötör Csaba kitért arra is, hogy a Frontex adatai szerint 2023-ban 380 ezren akartak illegálisan bejutni Európába, vagyis "akkora volt a migrációs nyomás, mint 2016 legkritikusabb időszakaiban." Jelenleg a spanyol és olasz útvonalon, valamint a görög szigeteknél növekednek a számok - jelezte az államtitkár, aki hangsúlyozta: Brüsszelben "a kutyát nem kérdezték meg", hogy támogatják-e ezt a paktumot. Ha az állampolgárokat megkérdezték volna, kiderült volna, hogy "nem csak mi ellenezzük ezt az egészet" - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

http://ujhazak.com