Doppingszereket csempésző angol férfival szemben emeltek vádat

Gyógyszerhamisítás bűntettével vádolnak egy angol férfit, aki tiltott teljesítményfokozókat rendelt Hongkongból - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a férfi által megrendelt anyagok - kozmetikum megjelöléssel - a vádirat szerint 2021. szeptember 1-jén érkeztek postai küldeményként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A pénzügyőrök ellenőrizték a küldeményt, melyben három csomagban mintegy 500 gramm ismeretlen eredetű fehér vegyi anyag volt. Ezekről kiderült, hogy az anyagcserét fokozó, izomnövekedést serkentő, ízületi sérüléseket regeneráló és növekedést serkentő vegyületeket, hormonokat tartalmaznak.
    

Mindhárom anyag tiltott teljesítményfokozónak minősül, és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján szerepel. A vegyületek forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező, illegális gyógyszerkészítménynek minősülnek, az ismeretlen forrásuk és az alkalmazási előírásuk hiánya miatt fogyasztásuk súlyos, akár végzetes egészségügyi kockázatot hordoz - közölte Szanka Ferenc.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

http://ujhazak.com