Dr. Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke kijelentette, hogy neki 7,5 milliárd rokona van, mert hívő ember. Így őt nem lehet azzal vádolni, hogy közeli rokonainak megy az állami pénz, mert tisztázni kell a rokon fogalmát.

Ilyet védekezést még a világon senki sem adott elő, mint ma Matolcsy a Parlamentben. 

A szocialista Bárándy Gergely kérdezte az elmúlt félév botrányairól a jegybank elnökét. Az MSZP-s képviselő listája Matolcsy György unokatestvérének ügyeitől fia hitelein át Vajda Zitáig tartott, aki már a felesége a jegybank elnökének.

A válasz mindenkit meglepett, hiszen Matolcsy belekeverte Istent a politikába és közölte, hogy ő hívő ember és 7,5 milliárd rokona van, így nem tudja, hogy milyen rokonokról beszél Bárándy. 

Majd így folytatta: ”Bárándynak nem vele van baja,hanem a piacgazdasággal." Ezután arról is beszélt a jegybank elnök, hogy ők végzik a dolgukat, járnak külföldre és nem charter járatokkal. A videót kötelező megnézni, mert ilyet még nem láttál. 
Egyrészről vicces, másrészről szánalmas védekezés, melyből kiderül, hogy a népet ez a kormány teljesen hülyének nézi. 


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com