Drágul a szórakozás

Hétköznapjaink szórakozását elősegítő szolgáltatások sem kerülhették el az év eleji áremelést. Az Internet és a kábeltévé havidíjak nem emelkedtek nagyon, a mobilszolgáltató cégek viszont keményebben megnyomták a ceruzát.



A mobilszolgáltatók előnyösebb helyzetben vannak hiszen az egyre népszerűbb okostelefonok, és a hozzájuk eladható szolgáltatások nagyobb versenyteret biztosítanak a cégeknek.

A kábeltelevíziós, illetve az internetes szolgáltatók viszont szinte ugyanazt szolgáltatják, így a verseny sokkal kiélezettebb, az ár az amivel csábítóvá lehet tenni egy ajánlatot.


Általánosan az internetszolgáltatók 3-4 százalékot emeltek az áraikon. ebben szerepet játszik a megemelkedett forgalmi adó is. Érdekes, hogy például a Digi, és a BTel még ezt a drágulást sem hárította át megrendelőire hanem változatlan áron folytatja a szolgáltatást.


A televíziós szolgáltatók is önmérsékletet tanúsítottak. Csak a legnagyobbak engedtek meg maguknak 2-3 százalékos emelést, ami majdnem megegyezik az áfa mértékével.


A mobilszolgáltatók között a Telenor volt a legmértékletesebb. A havidíjain csak 100-200 forintokat emelt, illetve a percdíjakhoz is 1-1,5 forintok lettek hozzátéve. A T-mobil is emelt az árain átlagban 4-5 százalékot. De vannak olyan tarifacsomagjai amik elérik a 10-12 százalékos áremelést is. A Vodafone vitte véghez a legmagasabb emelést eddig az idei évben. Az olcsóbb tarifacsomagjainak az árát is átlag 10 százalék feletti összeggel toldotta meg, míg a népszerű Mátrix, és Kontakt csomagok 300-400 forinttal kerülnek többe.

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com