Drót László: folytatódik a területvédelmi tartalékosok bevonulása és kiképzése (2. rész)

Folytatódik a területvédelmi tartalékosok bevonulása és kiképzése, Gödöllőn 86-an kezdik meg az összevont öthetes kiképzést - mondta a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka hétfőn.Drót László dandártábornok a Magyar Honvédség területvédelmi feladatokat ellátó szervezeti egységének székhelyén, Gödöllőn, a területvédelmi tartalékosok bevonulásának napján elmondta: a most elkezdett kiképzés végén a kiképzettek különböző katonai feladatok ellátására lesznek alkalmasak.
    

Megemlítette, hogy a még júniusban a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampány hatására nagy érdeklődés alakult ki a területvédelmi tartalékos szolgálat iránt. Országszerte 21 helyőrségben tartanak jelenleg kiképzést a bevonult tartalékos katonáknak, többi között Gödöllőn is - fűzte hozzá Drót László.
    

A dandártábornok emlékeztetett: a honvédség még 2017-ben kezdte meg a tartalékos állomány rendszerének felállítását. A múlt évben megalakult hét területvédelmi tartalékos ezred, kötelékükben 21 zászlóalj teljesít szolgálatot országosan. Erre az évre eljutott odáig a tartalékos képzés, hogy készen áll nagyobb létszámú tartalékos állomány fogadására és kiképzésére is - emelte ki.
    

Ifjabb Schóbert Norbert, aki a gödöllői bevonulási napon szintén csatlakozott a területi tartalékosokhoz, a bevonulók előtt újonc honvédként azt mondta: "nagyon tiszteletreméltó, hogy csatlakoztok a tartalékosokhoz, én is részt fogok venni a kiképzésben, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt az egyenruhát viselhetem."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com