Dukai Miklós: idén is ötmilliárd forint áll rendelkezésre az önkormányzati szociális tüzelőanyag-programra

A tavalyihoz hasonlóan idén is ötmilliárd forint áll rendelkezésre az önkormányzatoknak a szociális tüzelőanyag-programra, a pályázatokat hamarosan kiírják - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.Dukai Miklós emlékeztetett: a programot 2011-ben indította a kormány azzal a céllal, hogy az önkormányzatokon keresztül segítsen a krízishelyzetnek leginkább kitett családoknak. A program éves szinten 180-200 ezer háztartást támogat - tette hozzá.

Az önkormányzati államtitkár tájékoztatása szerint várhatóan május végéig lehet majd pályázni, így az erdőgazdaságok is felkészülhetnek az igények ismeretében. Mire a fűtési szezon elkezdődik, minden önkormányzatnál ott lesz a pénz, és biztosíthatják a tüzelőanyagot, jellemzően a tűzifát a rászorulóknak - emelte ki.
    

Dukai Miklós a programmal kapcsolatban a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című pénteki műsorában azt is elmondta: szociális tüzelőanyagra az ötezer lakos alatti települések pályázhatnak alapvetően tűzifára, de minden évben vannak olyan önkormányzatok, amelyek barnakőszenet vásárolnak. Az M1 aktuális csatorna műsorában Dukai Miklós hangsúlyozta: idén is támogatást kapnak a települések az energiaárak kompenzálására. Tavaly a kormány több mint 67 milliárd forintot biztosított, amellyel óvodák, bölcsődék, szociális bentlakásos intézmények, illetve a közvilágítás, közétkeztetés költségeihez járultak hozzá.
    

Idén a költségvetési törvény rezsivédelmi alapjában 83 milliárd forintos keretösszeg van elkülönítve, és első körben a tízezer fő alatti önkormányzatok már kaptak is egy mintegy 30 milliárdos támogatást, amelyet a költségvetési törvény mechanizmusain keresztül folyósítanak - mondta. Szintén kiegészítő támogatást kapnak az önkormányzatok a minimálbér és garantált bérminimum emelkedéséből adódó többletkiadásokhoz - ez idén 67 milliárdos többlettámogatás -, valamint a pedagógusok átlagosan 32,5 százalékos béremeléséhez is biztosítja a kormány a plusz forrásokat - ismertette Dukai Miklós a tévéadásban, a rádióműsorban pedig jelezte: utóbbi nagyságrendileg 66 milliárd forintot jelent, az esélyteremtési illetmény a hátrányos helyzetűekkel foglalkozóknak pedig további több mint 12 milliárd forintos tétel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com