Dunai Mónika: a közlekedésfejlesztés a legfontosabb cél Rákosmentén

A közlekedés fejlesztése, gyorsítása a legfontosabb cél Rákosmentén, mert onnan tízezrek utaznak másfél órát a munkahelyükre, illetve iskolába - közölte Budapest 14-es számú választókerületének országgyűlési képviselője, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Dunai Mónika azt mondta: a közlekedés fejlesztéséért ugyanakkor komoly harcot kell folytatniuk, mert a közösségi közlekedés és a főutak a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában állnak. A képviselő azt várja Karácsony Gergely főpolgármestertől - aki, mint mondta, két fontos közlekedési csomópontot "nullázott le" a XVII. kerületben hatalomra kerülése után -, hogy ne gátolja, hanem segítse a munkát.
    

A Budapest-Hatvan vasútvonal fejlesztése hamarosan véget ér, utána a Budapest-Szolnok vasútvonal fejlesztése következik. Felújítják a szakrendelőt, bővíteni szeretnék az uszodát, folytatják a közintézmények korszerűsítését, és szabadidős parkokat létesítenek - ismertette Dunai Mónika, aki a közép- és hosszú távú tervek között említette még a kötöttpályás közlekedés bővítését, vagyis a metró kivezetését Rákosmentére.
    

Az országgyűlési képviselő kitért arra is: az elmúlt években sok fejlesztés történt a városrészben, és szerinte az újraválasztása ennek a legalább egy évtizede tartó kerület- és országépítő munkának köszönhető. Azzal kapcsolatban, hogy milyen parlamenti munkára számít, a kormánypárti képviselő azt mondta: a kétharmados többségnek köszönhetően folytatódik az eddigi kormányzati munka, azt viszont nem lehet tudni, hogy a parlamenti viták színvonala milyen lesz. Ő a kulturált vita híve, és bízik benne, hogy egyszer ilyen lesz Magyarországon a politikai vita - mondta Dunai Mónika.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com