Duplájára növelné flottáját 2020-ig az Emirates

Duplájára kívánja növelni repülőgép flottáját 2020-ig a dubaji székhelyű Emirates Airline - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a társaság flottája jelenleg 247 széles törzsű - köztük 15 teherszállító - repülőgépből áll, 256 új repülőgép szállítása folyamatban van, amelyek listaára 122 milliárd dollár. Tavaly összesen 26 repülőgépet szállítottak le az Emirates részére, amellyel a cég megtartotta a világ legnagyobb Boeing 777-es és Airbus 380-as flottáját üzemeltető társasága címet.

1

A vállalat a géppark bővítése mellett folytatja a technológiai fejlesztéseket, többek között mobilra optimalizált weboldalainak, illetve alkalmazásainak megújításával.

Az Emirates 2015-ben ünnepelte megalapításának 30. évfordulóját, az év során 6 új célállomást jelentett be, ezzel a társaság járatai már a világ 80 országában 150 állomásra repülnek - olvasható a közleményben.
A légitársaság 1985-ös megalakulása óta folyamatosan nyereségesen működött, a 2014-2015-ös pénzügyi évben 49,3 millió utast szállított és 1,2 milliárd dollár adózott eredményt ért el.

Az Emirates márka értéke pedig 17 százalékkal, 7,7 milliárd dollárra nőtt, ezáltal 171. helyre lépett a világ top márkáinak ranglistáján - közölte a 2016-os Brand Finance Global 500 alapján a társaság.

MTI

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com