E-útdíj - Németh Lászlóné: eddig 58 milliárd forintot hozott az új rendszer

Sikeresnek ítéli a július elsején bevezetett új elektronikus útdíjrendszert (e-útdíj) a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné egy keddi siófoki szakmai rendezvényen elmondta, hogy eddig 58 milliárd forint többletbevétele származott ebből az államnak.

Szlovák útdíj RajkaA több mint 700 résztvevővel az idén negyedszer megrendezett háromnapos, Nemzeti Közlekedési Napok elnevezésű konferencia nyitónapján előadást tartó miniszter kijelentette: az új rendszert sikerült zökkenőmentesen bevezetni, és az elmúlt pár hónapban várakozáson felül teljesített.

Eddig 58 milliárd forintnyi többletbevételt hozott, és - szemben a környező országokban tapasztaltakkal - Magyarországon ez nem járt botrányokkal, nem okozott forgalmi torlódásokat - tette hozzá Németh Lászlóné. A konferencián elhangzott az is, hogy megkezdődhet a nemzeti közlekedési stratégia társadalmi egyeztetése.

forrás:MTI

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

http://ujhazak.com