Ébredés a kalandor gazdaságpolitika bűvöletéből
Az Orbán-kormány példátlan felhatalmazással és a holdudvarában elismert közgazdasági szakemberek sorával kezdhette el a munkáját. Mi az oka annak, hogy másfél év elteltével sem sikerült gazdasági fordulatot elérnie Magyarországon?
- Az egyik ok az lehet, hogy a vezető körökben rosszul mérték fel az ország előtt álló lehetőségeket. Először azt gondolták, hogy a pénzvilágtól, illetve az Európai Uniótól is valamiféle felmentést kapunk, és átmenetileg elengedhetjük 6-7 százalékig is a költségvetési hiányt, ami által megfelelő mozgástér nyílik a gazdaság átalakítása számára. Azonban a görög válság közbeszólt, az EU bekeményített, és ragaszkodott a korábban meghirdetett 3,8 százalékos hiánycél tartásához. Úgy tűnik, erre nem készült fel a magyar kormány, nem volt B-terve. Arra kényszerült, hogy újabb és újabb forrásokat teremtsen a mozgástere növelésére, hogy úgy tudjon gazdasági feladatot végrehajtani, hogy közben ne növekedjenek a lakosság terhei, hiszen ez volt az egyik legfőbb választási ígérete. Így születtek meg a szektorális különadók, a bankadók, és ez vezetett a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításához. Ugyanakkor ez nem teremtette meg a gazdasági növekedés feltételeit. Ehelyett a kormány minden bizalmát abba a feltételezésbe helyezte, hogy az egykulcsos adórendszernek köszönhetően felpörög a belső fogyasztás és ez által megindul a gazdaság fejlődése. Hosszú időn keresztül éltek ennek a bűvöletében, azonban mostanra szembesülniük kellett azzal, hogy sem a gazdaság nem növekszik, sem a munkahelyteremtés nem valósult meg.
A kormányközelieknek tartott szakemberek is többször jelezték, hogy pusztán adócsökkentés kapcsán az embereknél hagyott 500 milliárd forint nem indukál növekedést. Vajon miért nem hitt nekik a kormány? És vajon mi az a tudás, amelynek birtokában Matolcsy György minden szakember véleményét képes felülírni?
- Meg tudom erősíteni, hogy már tavaly novemberben több kritika, köztük az enyém is napvilágot látott, amelyben megírtuk, hogy az egykulcsos adó nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. A kormány erre úgy érvelt, hogy az adócsökkentés hatása hosszabb távon fog érvényesülni. Én úgy vélem, hogy a kormányzatban a mai napig megvan az a várakozás, hogy az adócsökkentési elképzelések előbb-utóbb éreztetni fogják pozitív hatásukat, ám ezt megelőzően még a negatív következmények jelentkeznek. De megkockáztatok egy másik magyarázatot is. Vannak bizonyos társadalmi csoportok, melyek komoly nyomást képesek gyakorolni a kormányra.
Többek szerint a Széll Kálmán-terv volt az utolsó reális kormányzati terv. A probléma csupán az, hogy ebből nem sok minden valósult meg.
- Annak idején, azaz márciusban én magam is üdvözöltem a Széll Kálmán-tervet, hiszen az addigi, az adócsökkentésre épülő, kalandornak tekinthető politikához képest ez a terv reális elképzeléseket tartalmazott, hiszen szembesítette a társadalmat és a gazdaság szereplőit is a jelentős államadóssággal, amit csökkenteni kell. Ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy az államháztartás átalakításával jelentős többletbevételre kell szert tenni. A tervek végrehajtása azonban rendkívül lassan halad, másrészt a tervek nagyobb része inkább többletforrások beszedésére koncentrált, és nem a növekedés megindítására.
A kormány vesszőparipája, hogy először az államadósságot kell visszaszorítani, mert minden további probléma ebből fakad.
- Gazdaságpolitikát nem lehet az államadósság csökkentésére alapozni. Az adósság azért nő, mert a magyar gazdaság nem hatékony, nem versenyképes. Ha majd lesz hatékony és versenyképes gazdaságunk, az államadósság is csökkenni fog. Fordítva nem megy, az adminisztratív csökkentés nem lehet tartós. Most is az történt, hogy előbb ugyan csökkentettük 82-ről 76 százalékra az államadósságot, azonban az utóbbi hónapokban ismét 82 százalékig nőtt.
Ez a tény a forint időközbeni gyengülésének tudható be, hiszen az államadósság jelentős része devizában áll.
- Ez kétségtelen, a forint gyengülésében viszont az is közrejátszik, hogy egy gyenge gazdaság pénze ellen előbb-utóbb spekulálni kezdenek.
Ezek szerint egyetért a miniszterelnökkel és a nemzetgazdasági miniszterrel, akik azt állítják, hogy a forint és a magyar állampapírok elleni támadásról van szó?
- Szó sincs róla. Én azt mondom, hogyha a befektetők azt tapasztalják, hogy egy költségvetés tarthatatlan, ha úgy gondolják, hogy a magyar gazdaság képtelen rá, hogy jövőre 1400 milliárd forintot vonjanak ki, miközben másfél százalékos növekedést várnak el tőle úgy, hogy az export jelentősen csökken, akkor elkezdenek spekulálni a forint ellen. Tehát nem azért gyengül a gazdaság, mert spekulálnak a forint ellen, hanem azért spekulálnak a forint ellen, mert gyengének tartják a magyar gazdaságot. A spekuláció egyébként nem egy pejoratív kifejezés, hanem azt jelenti, hogy a befektetők a maguk hasznát keresik. Ez aztán persze beindít egy láncreakciót, és a forint olyan szintre is gyengülhet, amit a reálgazdasági folyamatok valójában nem indokolnak.
A kormány viszont azt mondja, hogy bizonyos befektetői körök a nem ortodox magyar gazdaságpolitikai lépések, a különadók, a bankadók, illetve az egyoldalú végtörlesztés miatti bosszúállásuk folyományaként kezdtek spekulálni a forint ellen.
- A finn, illetve a svéd gazdaságpolitikában is sok nem ortodox lépésnek lehetünk tanúi, ellenük azonban nem kezdtek el spekulálni, mert azok stabil gazdaságok. Ezzel szemben Olaszország nem folytatott nem ortodox gazdaságpolitikát, a folyamat mégis a miniszterelnök bukásához vezetett, mert az államadósságuk meghaladta a GDP 100 százalékát.
A kormány gazdasági szabadságharcának legújabb fejezetében ismét az IMF-hez fordult segítségért. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy ezért a segítségért cserébe az IMF nem fog beleavatkozni a magyar gazdaságpolitikába, azaz nem lesz megszorítás.
- Nem hinném, hogy lenne ingyen ebéd, nem hiszem, hogy a magyar kormány mondhatja azt, hogy szüksége van az IMF védőhálójára, de közben fenntartja a jogot az eddigi gazdaságpolitika folytatására. Ebben az esetben ugyanis az IMF, valamint az EU, amellyel szintén meg kell egyeznünk, azt fogja mondani, hogy nem finanszíroz egy olyan gazdaságpolitikát, amelyről már most látszik, hogy nem teljesíthető. Szerintem az IMF egy komoly gazdasági csomag végrehajtásának ígéretével fog csak megegyezni a magyar kormánnyal. Az IMF mostanában nem olyan mereven tárgyal, mint egykor, ezért ennek a csomagnak a részleteibe feltehetően nem fog majd beleszólni, de azt mindenképpen elvárja, hogy teljesíthető költségvetés készüljön.
Hova vezetne az, ha a kormány mégis azt az utat választaná, hogy nem enged senkit sem beleszólni a szuverén gazdaságpolitikánkba?
- Államcsődhöz vezetne, de szerintem ez egyáltalán nem reális forgatókönyv. Úgy gondolom, mindenképpen megegyezik a kormány az IMF-fel, és az ezzel járó békákat lenyeli. Ugyanis, ha márciusban úgy állnának föl a tárgyalóasztaltól, hogy nincs megegyezés, ez egy olyan erős jelzés lenne a nemzetközi befektetők számára, hogy a kivonulásuknak köszönhetően már nyárra fizetésképtelenné válna a magyar állam, hiszen márciusban jelentős kötvénykibocsátásokra kell sort keríteni, hogy meg tudjuk újítani a lejáró hiteleinket.
És ilyen előzmények után hogyan kommunikálható egy gyökeres gazdasági fordulat?
- Bizonyára azt fogják mondani, hogy ez a megállapodás teljesen más, mint a 2008-as volt, és tulajdonképpen még senki a világon nem kötött olyan kedvező megállapodást az IMF-fel, mint amilyet mi kötünk most.
Miként értékeli azt a hírt, miszerint az IMF-fel tárgyaló magyar delegációt Fellegi Tamás fejlesztési miniszter vezeti, Matolcsy György viszont még csak nem is tagja a csapatnak?
- Ebből arra lehet következtetni, hogy a kormány valóban meg akar az IMF-fel egyezni, és ezért hajlandó az eddigi gazdaságpolitikáját felülvizsgálni, jelentősen módosítani. Nyilván sokkal könnyebb lesz ezt a korrekciót azzal a tárgyalási delegációvezetővel megtenni, akinek a nevével nem forrt össze a korábbi, meghaladni kívánt gazdaságpolitika.
- Az egyik ok az lehet, hogy a vezető körökben rosszul mérték fel az ország előtt álló lehetőségeket. Először azt gondolták, hogy a pénzvilágtól, illetve az Európai Uniótól is valamiféle felmentést kapunk, és átmenetileg elengedhetjük 6-7 százalékig is a költségvetési hiányt, ami által megfelelő mozgástér nyílik a gazdaság átalakítása számára. Azonban a görög válság közbeszólt, az EU bekeményített, és ragaszkodott a korábban meghirdetett 3,8 százalékos hiánycél tartásához. Úgy tűnik, erre nem készült fel a magyar kormány, nem volt B-terve. Arra kényszerült, hogy újabb és újabb forrásokat teremtsen a mozgástere növelésére, hogy úgy tudjon gazdasági feladatot végrehajtani, hogy közben ne növekedjenek a lakosság terhei, hiszen ez volt az egyik legfőbb választási ígérete. Így születtek meg a szektorális különadók, a bankadók, és ez vezetett a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításához. Ugyanakkor ez nem teremtette meg a gazdasági növekedés feltételeit. Ehelyett a kormány minden bizalmát abba a feltételezésbe helyezte, hogy az egykulcsos adórendszernek köszönhetően felpörög a belső fogyasztás és ez által megindul a gazdaság fejlődése. Hosszú időn keresztül éltek ennek a bűvöletében, azonban mostanra szembesülniük kellett azzal, hogy sem a gazdaság nem növekszik, sem a munkahelyteremtés nem valósult meg.
A kormányközelieknek tartott szakemberek is többször jelezték, hogy pusztán adócsökkentés kapcsán az embereknél hagyott 500 milliárd forint nem indukál növekedést. Vajon miért nem hitt nekik a kormány? És vajon mi az a tudás, amelynek birtokában Matolcsy György minden szakember véleményét képes felülírni?
- Meg tudom erősíteni, hogy már tavaly novemberben több kritika, köztük az enyém is napvilágot látott, amelyben megírtuk, hogy az egykulcsos adó nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket. A kormány erre úgy érvelt, hogy az adócsökkentés hatása hosszabb távon fog érvényesülni. Én úgy vélem, hogy a kormányzatban a mai napig megvan az a várakozás, hogy az adócsökkentési elképzelések előbb-utóbb éreztetni fogják pozitív hatásukat, ám ezt megelőzően még a negatív következmények jelentkeznek. De megkockáztatok egy másik magyarázatot is. Vannak bizonyos társadalmi csoportok, melyek komoly nyomást képesek gyakorolni a kormányra.
Ezeknek a csoportoknak éppen a jelenlegi gazdaságpolitika folytatása áll az érdekükben, hiszen a mostani jövedelemelosztás a magas keresetűeket preferálja. Ennek a gondolkodásnak az elméleti alapja az úgynevezett leszivárgási elmélet, amely szerint először azok az innovatív emberek, vállalkozók fognak jól járni, akik a gazdaság húzóerejének tekinthetők, és ők majd magukkal húzzák a középosztályt és a társadalom többi részét is. Ez egy érdekes elmélet, csak az a baj vele, hogy sehol nem működött bizonyítható módon, sőt, az ellenkezőjére van bizonyíték: a középosztály megerősödésével lehet gazdasági növekedést elérni.
Többek szerint a Széll Kálmán-terv volt az utolsó reális kormányzati terv. A probléma csupán az, hogy ebből nem sok minden valósult meg.
- Annak idején, azaz márciusban én magam is üdvözöltem a Széll Kálmán-tervet, hiszen az addigi, az adócsökkentésre épülő, kalandornak tekinthető politikához képest ez a terv reális elképzeléseket tartalmazott, hiszen szembesítette a társadalmat és a gazdaság szereplőit is a jelentős államadóssággal, amit csökkenteni kell. Ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy az államháztartás átalakításával jelentős többletbevételre kell szert tenni. A tervek végrehajtása azonban rendkívül lassan halad, másrészt a tervek nagyobb része inkább többletforrások beszedésére koncentrált, és nem a növekedés megindítására.
A kormány vesszőparipája, hogy először az államadósságot kell visszaszorítani, mert minden további probléma ebből fakad.
- Gazdaságpolitikát nem lehet az államadósság csökkentésére alapozni. Az adósság azért nő, mert a magyar gazdaság nem hatékony, nem versenyképes. Ha majd lesz hatékony és versenyképes gazdaságunk, az államadósság is csökkenni fog. Fordítva nem megy, az adminisztratív csökkentés nem lehet tartós. Most is az történt, hogy előbb ugyan csökkentettük 82-ről 76 százalékra az államadósságot, azonban az utóbbi hónapokban ismét 82 százalékig nőtt.
Ez a tény a forint időközbeni gyengülésének tudható be, hiszen az államadósság jelentős része devizában áll.
- Ez kétségtelen, a forint gyengülésében viszont az is közrejátszik, hogy egy gyenge gazdaság pénze ellen előbb-utóbb spekulálni kezdenek.
Ezek szerint egyetért a miniszterelnökkel és a nemzetgazdasági miniszterrel, akik azt állítják, hogy a forint és a magyar állampapírok elleni támadásról van szó?
- Szó sincs róla. Én azt mondom, hogyha a befektetők azt tapasztalják, hogy egy költségvetés tarthatatlan, ha úgy gondolják, hogy a magyar gazdaság képtelen rá, hogy jövőre 1400 milliárd forintot vonjanak ki, miközben másfél százalékos növekedést várnak el tőle úgy, hogy az export jelentősen csökken, akkor elkezdenek spekulálni a forint ellen. Tehát nem azért gyengül a gazdaság, mert spekulálnak a forint ellen, hanem azért spekulálnak a forint ellen, mert gyengének tartják a magyar gazdaságot. A spekuláció egyébként nem egy pejoratív kifejezés, hanem azt jelenti, hogy a befektetők a maguk hasznát keresik. Ez aztán persze beindít egy láncreakciót, és a forint olyan szintre is gyengülhet, amit a reálgazdasági folyamatok valójában nem indokolnak.
A kormány viszont azt mondja, hogy bizonyos befektetői körök a nem ortodox magyar gazdaságpolitikai lépések, a különadók, a bankadók, illetve az egyoldalú végtörlesztés miatti bosszúállásuk folyományaként kezdtek spekulálni a forint ellen.
- A finn, illetve a svéd gazdaságpolitikában is sok nem ortodox lépésnek lehetünk tanúi, ellenük azonban nem kezdtek el spekulálni, mert azok stabil gazdaságok. Ezzel szemben Olaszország nem folytatott nem ortodox gazdaságpolitikát, a folyamat mégis a miniszterelnök bukásához vezetett, mert az államadósságuk meghaladta a GDP 100 százalékát.
A kormány gazdasági szabadságharcának legújabb fejezetében ismét az IMF-hez fordult segítségért. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy ezért a segítségért cserébe az IMF nem fog beleavatkozni a magyar gazdaságpolitikába, azaz nem lesz megszorítás.
- Nem hinném, hogy lenne ingyen ebéd, nem hiszem, hogy a magyar kormány mondhatja azt, hogy szüksége van az IMF védőhálójára, de közben fenntartja a jogot az eddigi gazdaságpolitika folytatására. Ebben az esetben ugyanis az IMF, valamint az EU, amellyel szintén meg kell egyeznünk, azt fogja mondani, hogy nem finanszíroz egy olyan gazdaságpolitikát, amelyről már most látszik, hogy nem teljesíthető. Szerintem az IMF egy komoly gazdasági csomag végrehajtásának ígéretével fog csak megegyezni a magyar kormánnyal. Az IMF mostanában nem olyan mereven tárgyal, mint egykor, ezért ennek a csomagnak a részleteibe feltehetően nem fog majd beleszólni, de azt mindenképpen elvárja, hogy teljesíthető költségvetés készüljön.
Hova vezetne az, ha a kormány mégis azt az utat választaná, hogy nem enged senkit sem beleszólni a szuverén gazdaságpolitikánkba?
- Államcsődhöz vezetne, de szerintem ez egyáltalán nem reális forgatókönyv. Úgy gondolom, mindenképpen megegyezik a kormány az IMF-fel, és az ezzel járó békákat lenyeli. Ugyanis, ha márciusban úgy állnának föl a tárgyalóasztaltól, hogy nincs megegyezés, ez egy olyan erős jelzés lenne a nemzetközi befektetők számára, hogy a kivonulásuknak köszönhetően már nyárra fizetésképtelenné válna a magyar állam, hiszen márciusban jelentős kötvénykibocsátásokra kell sort keríteni, hogy meg tudjuk újítani a lejáró hiteleinket.
És ilyen előzmények után hogyan kommunikálható egy gyökeres gazdasági fordulat?
- Bizonyára azt fogják mondani, hogy ez a megállapodás teljesen más, mint a 2008-as volt, és tulajdonképpen még senki a világon nem kötött olyan kedvező megállapodást az IMF-fel, mint amilyet mi kötünk most.
Miként értékeli azt a hírt, miszerint az IMF-fel tárgyaló magyar delegációt Fellegi Tamás fejlesztési miniszter vezeti, Matolcsy György viszont még csak nem is tagja a csapatnak?
- Ebből arra lehet következtetni, hogy a kormány valóban meg akar az IMF-fel egyezni, és ezért hajlandó az eddigi gazdaságpolitikáját felülvizsgálni, jelentősen módosítani. Nyilván sokkal könnyebb lesz ezt a korrekciót azzal a tárgyalási delegációvezetővel megtenni, akinek a nevével nem forrt össze a korábbi, meghaladni kívánt gazdaságpolitika.
Hozzászólások