Eddig több mint 11 ezer menekültnek segített a magyar idegenrendészet

Az orosz-ukrán háború kitörése óta már több mint 11 ezer Ukrajnából érkező menekültnek segített a magyar idegenrendészet.Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint kedd délig 11 831 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztráltak. Azt írták: budapesti ügyfélszolgálatuk mellett regionális ügyfélszolgálataik is egyre inkább leterheltek. A győri és miskolci ügyfélszolgálatokon az elmúlt egy héten több mint ezer kérelmet nyújtottak be.
    

Kitértek arra is, hogy míg a háború kezdetekor a regisztrációk többsége a határon lévő gyűjtőpontokon történt, most jellemzően az ország mélységében nyújtják be kérelmeiket a menekülők. Kiemelték, hogy az alapfeladatok ellátása mellett kiemelt figyelmet fordítanak az ukrajnai háborús konfliktus elől menekülők ügyére. A menedékes elismerés iránti kérelmek regisztrálása és azok döntésre előkészítése folyamatosan történik - írták.
    

Felhívták a figyelmet arra is, hogy hiányszakmában már a kérelem benyújtásakor dolgozhatnak az Ukrajnából menekülők. Elismerő döntést követően pedig, más területen is dolgozhatnak. Azok is minden segítséget és tájékoztatást megkapnak a főigazgatóságtól, akik nem akarnak menedékes kérelmet benyújtani, de hosszabb távon Magyarországon tartózkodnának. Az OIF honlapján ukrán, angol és magyar nyelvű tájékoztatók segítik az Ukrajnából érkezőket - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com