A gyógyszergazdaságossági törvény módosítását kérik a kormánytól a gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók

A gyógyszergazdaságossági törvény módosítását kérik a kormánytól a gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók, úgy vélik ugyanis, hogy az euró drágulása és a garantált bérminimum emelése miatt a jelenlegi segédeszköztámogatási rendszer fenntarthatatlan - közölte a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) csütörtökön az MTI-vel.A közleményben emlékeztettek, hogy 2006-ban a gyógyszergazdaságossági törvény bevezetése miatt csökkent számos segédeszköz támogatásának mértéke, emelkedett a vényen rendelt gyógyászati segédeszközök térítési díja, és ugyanebben az évben megszűnt a kedvezményes áfakulcs is.
   

A törvény bevezetésével nemcsak a betegek terhei nőttek, de az egészségügyi szolgáltatók működőképességét is figyelmen kívül hagyó struktúra alakult ki - mutattak rá. Kitértek arra is, hogy a törvény bevezetésekor még jóval olcsóbb volt az euró és a dollár árfolyama, valamint alacsonyabb volt a garantált bérminimum is.
    

Az euró árfolyama, az import árak, a bérköltségek emelkedése miatt azonban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által jelenleg finanszírozott segédeszköztámogatási rendszer fenntarthatatlan, ugyanis egyes segédeszközök NEAK által elismert ára évek óta változatlan annak ellenére, hogy a beszerzési árak emelkedtek.
   

Emiatt a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó szaküzletek és gyógyszertárak is veszteséget könyvelnek el, ha a NEAK által támogatott segédeszközt receptre adják ki a betegnek - emelték ki. A FESZ azt írta, hogy a probléma megoldását 2015-ben céljául tűzte ki az Országos Fogyatékosságügyi Program 2015-2025 keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ám a koronavírus-járvány miatt a gyógyászatisegédeszköz-ellátás felülvizsgálata háttérbe szorult.
    

A kormány ugyan 2022 február elején a helyzet enyhítésére hárommilliárd forint rendkívüli, eseti felhasználását engedélyezte, a szakmai szervezetek várakozásai ellenére a mai napig nem jelent meg a Pénzügyminisztérium által már jóváhagyott összeg elosztását szabályozó rendelet - tették hozzá. Hangsúlyozták, hogy ha nem változik a vényköteles segédeszközök  közfinanszírozása, akár napokon-heteken belül tízezres tömegben jelenhetnek meg az egészségügyi intézményekben azok a betegek, akik segédeszközök használatára szorulnak, de piaci áron nem képesek megvásárolni azokat.
    

A kiskereskedelmi készletek kifogyóban vannak, és a kormány haladéktalan közbelépése nélkül súlyos ellátási problémák jelentkezhetnek - figyelmeztettek. A betegek terheinek csökkentése és a súlyos ellátási zavar megelőzése érdekében a kormány haladéktalan intézkedését kéri a Forgalmazók az Egészségért Szövetség az érintett a 800 ezer magyar érdekében - írták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com