A kormány felfüggesztette a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat

A kormány felfüggesztette a végrehajtásokat és kilakoltatásokat a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére. Az eljárások a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon folytatódnak.A Magyar Közlönyben hétfőn kihirdetett kormányrendelet szerint a veszélyhelyzet ideje alatt nem kerülhet sor végrehajtói kézbesítésre, az iratokat postán, illetve elektronikus eszközzel, az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályok alapján kézbesítik.


    
A személyes ügyfélfogadást a végrehajtó a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig felfüggeszti, de addig is rendelkezésre áll elektronikus eszköz útján, illetve írásban a végrehajtói iroda bejáratánál elhelyezett zárt gyűjtőszekrénnyel. Egyedi végrehajtási ügyben felvilágosítás adható azonosításra, valamint a hang- és videókapcsolat folyamatos fenntartására alkalmas távközlési eszközzel.
    

A veszélyhelyzet megszűnéséig helyszíni eljárás, hagyományos árverés nem tartható. Ingatlan kiürítése iránt intézkedni is csak a veszélyhelyzet megszűnése után lehet majd ismét. Ha a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. nap november 15. és április 30. közé esik, akkor csak az április 30. utáni 15. napon lehet ezt elkezdeni.
    

A végrehajtó az adós lakóingatlanának árverezése, valamint a lefoglalt gépjármű forgalomból kivonása iránt is csak a veszélyhelyzet megszűnése után 15 nappal intézkedhet. A veszélyhelyzet ideje alatt gyermek átadására és elhelyezésére vonatkozó bírósági határozat, jóváhagyott egyezség esetén sem hajtható végre intézkedés olyan helyen, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll.
    

A végrehajtási eljárás során nem sújtható rendbírsággal az, aki a járványügyi intézkedések miatt nem tudott eleget tenni kötelezettségének. A kormány rendelete értelmében hétfőtől szünetelnek az adóhatóság előtt folyamatban lévő végrehajtások, ugyancsak a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com