A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehette át Hardi Richárd szemészorvos

Áder János államfő a Magyar Becsület Rend kitüntetést adta át hétfőn Hardi Richárd szemorvosnak a Sándor-palotában.Az államfő a miniszterelnök előterjesztésére, Kövér László házelnök jelenlétében nyújtotta át a kitüntetést Hardi Richárdnak a hazai orvostudomány jó hírnevét a kongói szegények és rászorulók körében végzett, áldozatos gyógyító munkájával erősítő, embertársai számára a cselekvő kereszténység szép és követendő példáját adó, negyedszázados szolgálata elismeréseként.
    

Hardi Richárd a díjátadó után a közmédiának nyilatkozva elmondta: a díj azt jelenti számára, hogy Magyarországról is jól láthatók azok a nehézségek, rossz körülmények, amelyekkel missziója során találkozik. Beszámolt arról, hogy bár a Hungary Helps programnak köszönhetően egy jól felszerelt klinikán dolgozhat, azonban évente négyszer-ötször távoli falvakat keres fel gyógyítási céllal.
    

Terveiről szólva elmondta: a következő öt-tíz éves célja, hogy minél több kongói kollégát képezzen ki szemésznek, hiszen a százmilliós országban jelenleg mindössze száznégy ember dolgozik ezen a területen. Ők különösen a sebészet területén, valamint a modern technikák elsajátításában szorulnak rá a segítségre  - tette hozzá.
    

Hardi Richárd a több mint 25 éves kongói munkája során az orvosi feladatok mellett a gyógyítás alapvető feltételeinek megteremtésén is fáradozott: rendelőt, kórházat épített optikusokat toborzott, megosztotta tudását és másokat is a segítésre ösztönzött. Gyakorló évei után került a kabindai kórházba, ahol szembesült a kórház felszereltségének hiányosságaival és az orvoshiánnyal. 2007-ben Mbuji Mayiban nyitott egy kis szemészeti központot és idejét megosztja a kórház és a rendelő között. 2020-ban Szemtestvér címmel dokumentumfilmet mutattak be kongói szolgálatáról, missziójáról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

http://ujhazak.com