ÁEEK-főigazgató: 167 milliárd forintot fordítanak kórházak felújítására és fejlesztésére

Körülbelül 167 milliárd forintot biztosít a kórházak fejlesztésére a jelenleg futó huszonegy hazai és európai uniós pályázat - közölte Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója a Jósa András Oktatókórház parkolóházának átadásán kedden Nyíregyházán.Mint mondta, a 2009-ben indult Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) úgynevezett 2.2.7.-es pályázata keretében az elmúlt nyolc évben 450 milliárd forintot költött a kormány a vidéki kórházak fejlesztésére és modernizálására. A pályázatból a központi közép-magyarországi régió kivételével minden régió részesült, a következő lépés pedig a fővárosi kórházak felújítása lesz.

    
A jövőbeni fejlesztések erre a célra hasznosulnak, de a vidéki gyógyintézmények sem maradnak forrás nélkül - hangsúlyozta a főigazgató. Gondos Miklós szerint fontos feladat az új kórházi épületek állag- és állapotmegóvása, valamint az eddigi rekonstrukciókból kimaradt kórházi épületek - Nyíregyházán például a sebészeti tömb - felújítása is, amelyekre szintén költeni kell.
    

Mindent el fogunk követni, hogy ezeket a forrásokat meg tudjuk szerezni - rögzítette Gondos Miklós, hozzátéve, a fejlesztések sem állnak le, a jelenleg futó 21 pályázat körülbelül 167 milliárd forintos összege kórházak felújítására, eszközbeszerzésekre, valamint a betegbiztonsági projektek biztosítására lesz fordítható.
    

A mintegy 569 millió forintból kialakított kétszintes, 361 parkolóhellyel rendelkező parkolóház átadásán Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója kórháztörténeti pillanatnak nevezte az épület átadását, amely egyben a 16,1 milliárd forint értékű tömbkórház projekt utolsó beruházási eleme.
    

A belgyógyászati, onkológiai és gyermekgyógyászati tömb, a sürgősségi betegellátó centrum, a helikopter-leszállóhely és a parkolóház kialakításával egy új, modern gyógyászati centrum jött létre. Az öt tagkórházat magában foglaló gyógyintézmény az ország egyik legnagyobb integrált betegellátó egysége az ötezer dolgozójával, háromezer ágyával, az évi 115 közel ezer fekvő-, és a mintegy 3,2 millió járóbeteg ellátásával - mondta Adorján Gusztáv.
    

A fejlesztési tervekről szólva a főigazgató azt mondta, fel szeretnék újítani a sebészeti tömböt, a járóbeteg szakrendelőknek otthont adó épületet, beindítanák az egynapos sebészeti ellátást, skill-labort alakítanának ki és fejlesztenék a laboratóriumot is. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere emlékeztetett, a parkolóház átadásával már ötszáz parkolóhely áll rendelkezésre a betegek, a hozzátartozók és a kórházi dolgozók számára.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com